Erdogan a Korán keresztény-, és zsidógyűlöletét hozná be az EU-ba

Recep Tayyip Erdogan török elnök élesen bírálta kedden a Korán módosítására vonatkozó, a Le Parisien című francia napilapban április 22-én megjelent felhívást. A háromszáz francia közéleti személyiség által jegyzett kiáltványban az aláírók azt követelték, hogy a muszlim vallási hatóságok nyilvánítsanak érvénytelennek egyes Korán verseket, amelyek „zsidók, keresztények és hitetlenek megbüntetésére vagy meggyilkolására szólítanak fel“. A dokumentum elítéli azt is, hogy a média nem beszél arról, hogy egyes francia városrészekben „csendes etnikai tisztogatás” folyik.
„Kik vagytok ti, hogy támadást intéztek a szent írásunk ellen?” – hangoztatta Erdogan az ankarai parlamentben, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) frakciója előtt mondott beszédében. A háromszáz francia közéleti személyiség által jegyzett, az „iszlamista radikalizmusból fakadó újfajta antiszemitizmus” elleni kiáltványban, az aláírók azt követelték, hogy a muszlim vallási hatóságok nyilvánítsanak érvénytelennek egyes Korán verseket, amelyek „zsidók, keresztények és hitetlenek megbüntetésére vagy meggyilkolására szólítanak fel“. A muszlimok ugyanakkor a Korán egészében az isteni megnyilatkozást látják.

Olvasták-e valaha saját szent irataikat? A Bibliát vagy a Tórát?

-kérdezte a török államfő.

Amennyiben olvasták volna őket, úgy valószínűleg betiltanák az Újszövetséget

-tette hozzá Erdogan.

Egy másik beszédében a török elnök azzal vádolta meg a kiáltvány aláíróit, hogy nem különböznek az Iszlám Állam dzsihadista szervezet híveitől. Bekir Bozdag török kormányszóvivő emellett “barbároknak” nevezte a dokumentumot kézjegyükkel ellátókat. Kemal Kilicdaroglu, az ellenzéki, kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője pedig így fogalmazott, „nem a szent Korán visszamaradott, hanem ti“.

Nicolas Sarkozy volt jobboldali államfő mellett három volt miniszterelnök, a szocialista Bernard Cazeneuve és Manuel Valls, a konzervatív Jean-Pierre Raffarin, valamint Párizs volt baloldali polgármestere, Bertrand Delanoe és a jobboldali Köztársaságiak vezetője, Laurent Wauquiez is aláírta a dokumentumot, amelyen Charles Aznavour énekes és Gérard Depardieu filmsztár kézjegye is szerepel, valamint zsidó, muzulmán és katolikus vallási vezetők is csatlakoztak a felhíváshoz. A dokumentum elítéli azt is, hogy a média nem beszél arról, hogy egyes francia városrészekben „csendes etnikai tisztogatás” folyik. Az írást számos muszlim országban bírálták, de Törökországban csak a hétvégén figyeltek fel rá.

PestiSrácok.hu,  MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑