Gyanakvásra adhat okot Törökország és a szíriai dzsihádisták kapcsolata?
2019. 11. 10.
2015-ben egy Erdogan–Obama telefonbeszélgetéssel indult a török légierő szíriai beavatkozása, 2019-ben pedig egy Erdogan–Trump telefonbeszélgetéssel kezdődött a török hadsereg szárazföldi támadása az északkelet-szíriai kurd fegyveresek ellen.
Barack Obama amerikai és Recep Tayyip Erdoğan török elnök 2015. július 24-én megegyezett az Iszlám Állam elleni közös fellépésről. A köztük létrejött megállapodás értelmében az Egyesült Államok és szövetségesei használatba vehették az incirliki támaszpontot az Iszlám Állam (ISIS) elleni küzdelemre, a török légierő pedig haladéktalanul megkezdte szíriai és iraki hadműveleteit, amelyek azonban elsősorban nem az ISIS-t, hanem a török kormánnyal szemben néhány éve tűzszünetet hirdetett Kurd Munkáspártot (PKK) sújtották. Mindez nemcsak a szíriai polgárháború menetét változtatta meg, de magát Törökországot is káoszba taszította.
Négy évvel később a török és az amerikai elnök közötti újabb telefonbeszélgetés ugyancsak a szíriai polgárháború, és egyben a török–kurd konfliktus eszkalálódásához vezetett. Erdoğan és Donald Trump október 6-án beszéltek telefonon az Eufrátesztől keletre létrehozandó szíriai biztonsági övezetről – közölte az ankarai elnöki hivatal. Amerikai részről azt közölték: Washington nem támogatja, és nem bonyolódik bele a várható török hadműveletekbe Észak-Szíriában.
Csalódás a Trump-táborban
Az Erdogannak szabad utat adó amerikai kivonulás elsősorban nem is annyira Donald Trump ellenzékében, hanem sokkal inkább az elnök támogatóinak körében keltett megdöbbenést. Még a Trumpot alapvetően támogató evangéliumi vezetők körében is felháborodást keltett a döntés.
A kritika élét néhány hónappal később egy nagyon is valós amerikai siker, az Iszlám Állam „kalifájának”, a tömeggyilkos terroristavezérnek, Abu Bakr al-Bagdadinak a likvidálása tompította. De Bagdadival kapcsolatban is felmerült a kérdés: az Iszlám Állam „kalifátusának” összeomlását követően miként tudott észrevétlenül elrejtőzni a világ legkeresettebb terroristája Idlibben, vagyis egy olyan területen, amelyet nem az Iszlám Állam, hanem a Törökország által támogatott dzsihádista terrorszervezetek tartanak megszállva? Tudtak-e a török hatóságok és az ő helyettesítő hatalmuknak tekinthető terrorszervezetek arról, hogy az általuk megszállt területeken rejtőzködik a birodalmát vesztett „kalifa”? És ha igen, miért tették lehetővé zavartalan elrejtőzését?
Erdogan és az iszlamisták
Törökország és a szíriai dzsihádisták kapcsolata nem először ad okot a gyanakvásra. Már az Obama–Erdoğan-megállapodás nyomán elindult 2015-ös szíriai és iraki török légioffenzíva idején is komoly megütközést keltett az Egyesült Államokban, hogy Ankara szíriai beavatkozása sokkal inkább az Iszlám Állammal szemben akkoriban élet-halál harcot vívó kurd fegyveresek, mint a tömeggyilkos „kalifátus” ellen irányult.
Pedig Erdoğan pályafutása egyáltalán nem úgy indult, hogy ő lesz a nyugati civilizáció első számú ellensége a Közel-Keleten. Sőt, az „arab tavasz” idején a megszemélyesítője volt annak a kísérletnek, amely a muszlim világban az iszlamizmus és a demokrácia összeegyeztetésére irányult, és amely az egyiptomi Muszlim Testvériség 2013-as bukásával vallott teljes kudarcot.
A dzsihád a NATO területére ér
2015. július 20-án reggel a török területen, a szír határ mellett fekvő Surucban gyülekeztek a zömmel kurdok által támogatott törökországi baloldali párt, a HDP ifjúsági szervezetének hívására összegyűlt török és kurd fiatalok, hogy a határon átkelve részt vegyenek a szíriai kurdok által az Iszlám Állam rémuralma alól felszabadított Kobani újjáépítésében.
A Törökország határain évek óta ki-be járkáló Iszlám Állam törökországi sejtje, a Dokumacılar (magyarul: „takácsok”) török állampolgárságú és kurd nemzetiségű terroristája, Şeyh Abdurrahman Alagöz ekkor hajtott végre öngyilkos merényletet a Kobaniba induló tömegben. A merénylet teljesen nyilvánvaló iszlamista motivációja ellenére Ankara olyan „terrorellenes” akciót kezdett török, szír és iraki területen, amely jelentős részben a baloldali kurd mozgalmak és véletlenül sem az Iszlám Állam ellen irányult. Az Iszlám Állam ellen küzdő kurdok hátbatámadására válaszul Törökország kurdok lakta területein felkelés tört ki, de az is hamar kiderült, hogy az Iszlám Állam immár állandó műveleti területnek tekinti Törökországot – október 10-én pedig a suruci mészáros öccse, Yunus Emre Alagöz hajtott végre öngyilkos merényletet Ankarában. A célpont ezúttal is a HDP ifjúsági szervezetének gyűlése volt; az áldozatok száma ezúttal meghaladta a százat.
Erdogan szíriai kalandja egy lépéssel sem vitte közelebb a rendezéshez a sokat szenvedett országot, ám háborúja és az iszlamistákkal szembeni, fogalmazzunk így, több mint gyanús elnézése Európa küszöbére importálta a Szíriát és Irakot romba döntő iszlamista terrorizmust. Nem lenne meglepő, ha a mostani akciója is hasonló eredménnyel járna.
Ankara: Netanjahu lángba akarja borítani az egész Közel-Keletet hatalmon maradása érdekében →
Izrael lebombázta a damaszkuszi iráni konzulátust →
Iraki harcosok támadtak meg egy izraeli légi bázist a Golán-fennsíkon →
