Cadmus fordítás Cadmus

Iránban az elmúlt hetek legalacsonyabb szintjére csökkent az új fertőzöttek száma

2020. 05. 02.

Iránban az elmúlt hetek legalacsonyabb napi szintjére, 802-re csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma – közölte Kianús Dzsahánpúr egészségügyi szóvivő szombaton. A tárcánál azzal számolnak, hogy két-három újabb járványhullám söpör végig az országon.

Hatvanöten haltak meg az elmúlt 24 órában Covid-19-ben. Dzsahánpúr elmondta, hogy eddig 96 448-an fertőződtek meg a koronavírussal, a halálos áldozatok száma 6156, és 2787 beteg állapota válságos. A fertőzöttek 80 százaléka gyógyult meg.

A hivatalos iráni adatokat bel- és külföldi szakértők is kétkedve fogadják. Az egészségügyi minisztérium a közelmúltban 116 várost nyilvánított koronavírus-mentes övezetté. Ezeken a településeken a következő hetekben az élet visszatérhet a megszokott kerékvágásba – húzta alá a tárca.

Az ISNA iráni hírügynökség idézte szombaton Mohammad Reza Saneszaz helyettes egészségügyi-minisztert, aki szerint az országban még két-három járványhullám lesz.

“Efelől semmi kétség sincsen. Ez elkerülhetetlenül megtörténik” – mondta Saneszaz. Hozzátette, hogy az újabb tömeges megbetegedések az őszi hónapokban várhatók, és ez komolyan aggasztja a tárcát.

A világjárvány az amerikai szankciók miatt amúgy is zuhanórepülésben lévő iráni gazdaság 70 százalékát megbénította. Bár az üzletek újra kinyithattak az országban, az iskolák, sportlétesítmények, mecsetek és szent helyek továbbra sem látogathatók a fertőzésveszély miatt.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑