Cadmus fordítás Cadmus
Afrika

2024. 03. 20.

Niger felmondta az Egyesült Államokkal kötött katonai egyezményt

2024. 03. 20.

A nigeri vezetés úgy döntött, hogy felmondja a korábban az Egyesült Államokkal kötött katonai egyezményt.

A döntés oka pedig az, hogy egy amerikai katonai delegáció látogatott az országba, mely bírálta Nigert az Oroszországgal és Iránnal kiépített együttműködése miatt.

A nigeri vezetők elmondták az amerikai delegáció tagjainak, hogy Nigernek joga van eldönteni, hogy mely államokkal kíván jó kapcsolatokat kialakítani és együttműködni. Az Oroszországgal és Iránnal való együttműködés bírálata pedig az ország szuverenitásának megsértése.

Niger és az Egyesült Államok még 2012-ben írt alá védelmi együttműködést, mely lehetővé tette, hogy amerikai katonák, illetve az amerikai védelmi minisztérium alkalmazottai az országban tartózkodjanak.

 

Ali Mahamane Lamine nigeri miniszterelnök idén januárban látogatott el Teheránba, ahol a nigeri-iráni kapcsolatok szorosabbra fűzéséről tárgyalt, illetve több kétoldalú együttműködést is aláírt. Irán pedig segítséget ígért Niger számára a terrorizmus elleni küzdelemben.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Press TV)

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑