Cadmus fordítás Cadmus

Izrael válaszcsapást mért a Gázai övezetben az Iszlám Dzsihád állásaira

2018. 05. 29.

Az izraeli légierő válaszcsapást mért kedd délelőtt a Gázai övezetben az Iszlám Dzsihád terrorszervezet állásaira, miután reggel a szervezet 28 aknagránátot lőtt az övezettel szomszédos izraeli területre – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

„Az izraeli hadsereg nagy erőkkel válaszol a támadásokra, a történtekért a Hamászt tekintjük felelősnek, amely súlyos árat fog ezért fizetni” – nyilatkozta Benjámin Netanjahu miniszterelnök egy keddi konferencián.

Az izraeli hadsereg tel-avivi főhadiszállásán délben rendkívüli biztonsági megbeszélést tartottak Avigdor Liberman védelmi miniszter, valamint Gadi Ejzenkot vezérkari főnök és a katonai hírszerzés vezetőjének részvételével. A tanácskozás végeztével indult meg az izraeli ellencsapás a Gázai övezet középső és déli részén található Iszlám Dzsihád célpontok ellen.

„Az izraeli hadsereg jelenleg is hadműveleteket hajt végre a Gázai övezet területén, az onnan hallható robbanások is ezt jelzik”– közölte a hadsereg katonai szóvivője.

A légicsapásokról a Hamász szóvivője is beszámolt.

„Izraelnek nem sikerült megváltoztatnia a szembenállás játékszabályait, és új erőviszonyokat teremtenie a terepen. A Gázai övezet ellenállása fenntartja magának a jogot arra, hogy népünk érdekei szerint hallgasson vagy feleljen, és ez nem gyöngeségünkből fakad” – hangoztatta a szóvivő.

Kedd reggel 28 aknagránátot lőttek ki az övezetből a határ túloldalán fekvő izraeli településekre. A lövedékek jelentős részét befogta és megsemmisítette a Vaskupola nevű rakétaelhárító védelmi rendszer, de egy gránát egy izraeli óvoda mellett csapódott be, Eskól körzet központjában.

Ez volt a legsúlyosabb, a Gázai övezetből Izrael ellen irányuló fegyveres támadás a 2014-es Erős szikla hadművelet óta.

Az Iránból támogatott palesztin Iszlám Dzsihád szervezet valószínűleg három tagjának megölését bosszulta meg a reggeli támadással, akiket ezen a héten egy határincidensnél lőttek le az izraeli katonák.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑