Cadmus fordítás Cadmus

Két hibájáról nem lehet lebeszélni a német politikát

2016. 08. 01.

A Migrációkutató Intézet főigazgatója szerint két hibájáról nem lehet lebeszélni a német politikát: ezek egyike az a feltevés, hogy bevándorlással orvosolhatóak a gazdasági és demográfiai problémák, a másik pedig, hogy az európai menedékadással lehet segíteni a migránsokon.

Orbán Balázs hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott, jól láthatóan van egy narratívája, van egy mondanivalója a német kormányzó pártoknak; ebben az a probléma, hogy a helyzetértékelés több ponton hamis.

A szakember hangsúlyozta: azért kaphatott szerepet Angela Merkel kancellár minapi bejelentésében, hogy korai előrejelző rendszer kell a migránsok radikalizálódásának észlelésére, mert Németország – eltérően más nyugat-európai államoktól – kevésbé volt felkészült erre, mivel láthatóan nem jelentek meg területén szélsőségesek.

A főigazgató azt mondta: Németország az elmúlt évtizedekben viszonylag kevés társadalmi feszültséggel tudta kezelni a más civilizációból, jellemzően a muzulmán világból érkező bevándorlást, de ez nem jelenti azt, hogy “ez egy probléma nélküli integrációs siker lett volna”.

 

Orientalista.hu – MTI

 

Megosztom:




Back to Top ↑