Cadmus fordítás Cadmus

Kína dollármilliárdokat akar befektetni Afganisztánban

Kína hajlandó dollármilliárdokat befektetni Afganisztánban abban az esetben, ha a tálib vezetés garantálja a kínai munkások és ingóságok biztonságát – közölte Zabihullah Mudzsáhid, a tálib kormány kulturális és tájékoztatási minisztere az Amerika Hangja (Voice of America) amerikai televíziónak adott interjúban.

Az egyik projekt, amely a kínaiakat érdekli, a Mesz Ajnak rézlelőhely kiaknázása. Kabul kész garantálni a kínaiak biztonságát a befektetésekért cserében – jegyezte meg Zabihullah Mudzsáhid.

A tálib miniszter elmondta, hogy az Iszlám Állam nem jelent problémát, nincs komolyabban jelen Afganisztánban, sőt, inkább rejtőzködni kényszerül. Az Iszlám Emirátus (ahogy a tálibok a saját kormányukat nevezik) igyekszik gyökerestől felszámolni a szervezetet, az utóbbi napokban a csoport számos tagját őrizetbe vették, és több támadásukat is meghiúsították.

Zabihullah Mudzsáhid azt is kifejtette a csütörtökön este megjelent interjúban, hogy a gazdaság kezd visszatérni a normalitáshoz, a nagyobb projektek, például az útépítések folytatódnak. Kiemelte: az afgán néppel szembeni igazságtalanságnak tartják, hogy több ország befagyasztotta Afganisztán vagyonát.

A tálib kormány tárgyalásokat folytat erről az Egyesült Államokkal és más országokkal. El akarják érni, hogy ezek az államok és a nemzetközi bankok felszabadítsák ezt a vagyont, amely az afgán nép tulajdona – fogalmazott a miniszter.

Az újságírónak a lányok oktatására irányuló kérdésére Zabihullah Mudzsáhid elmondta: csak eljárásrendi változást vezetnek be. A kormány tervet dolgoz ki arra, hogyan tudnák garantálni a lányok biztonságát az iskolákban. A miniszter elmondása szerint iszlám jogtudósoknak kell kidolgozniuk azokat a szabályokat, amelyek betartásával a nők dolgozhatnak vagy tanulhatnak. A kormány most arra vár, hogy a jogtudósok összeüljenek, és közöljék a döntésüket e kérdésben.

Arra a bírálatra reagálva, hogy az új afgán kormány nem eléggé befogadó az országban élő etnikumok tekintetében, Zabihullah Mudzsáhid kifejtette: a kabinet munkájában többféle nemzetiségű ember vesz részt. Hozzátette, hogy az új kormányzat még mindig alakulóban van, és azt hangsúlyozta, hogy az összes ilyen problémás kérdést megoldják majd.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑