Cadmus fordítás Cadmus

Találkozót tartanaka a terrorellenes koalíció védelmi miniszterei

2016. 10. 18.

Találkozót tartanak az észak-iraki Moszul ügyében az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen fellépő, nemzetközi terrorellenes koalíció védelmi miniszterei október 25-én Párizsban – jelentette be hétfőn Jean-Yves le Drian, a francia védelmi tárca vezetője.

Drian környezetéből közölték, hogy a koalíció 12 védelmi minisztere vesz részt a párizsi találkozón, így Franciaország mellett az Egyesült Államok, Kanada, Új-Zéland, az Egyesült Királyság, Németország, Belgium, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Norvégia és Dánia képviselteti magát.

A terrorellenes koalícióban mintegy hatvan ország vesz részt, amelyek különböző mértékben járulnak hozzá az IÁ elleni harchoz.

A találkozó célja, hogy megvitassák az IÁ iraki fellegvára, Moszul felszabadításának a menetrendjét. Bagdad hétfőn jelentette be, hogy megindult az észak-iraki város visszaszerzésére irányuló nagyszabású hadművelet.

A francia forrás hozzátette: fontos, hogy megakadályozzák az IÁ-t abban, hogy Moszulból a szomszédos szíriai területekre helyezze át forrásait.

Francia részről tudatták azt is, hogy a védelmi miniszterek az IÁ több fellegvárának otthont adó Szíriáról is egyeztetni fognak. Hozzátették: a találkozó remek alkalom lesz arra, hogy a szíriai fellegvár, Rakka visszafoglalása újra az asztalra kerüljön.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑