Terrorpropaganda vádjával újságírót és értelmiségieket tartoztattak le Törökországban

Egy isztambuli bíróság előzetes letartóztatásba helyezte hétfőn a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet törökországi munkatársát, Erol Önderoglut, továbbá két neves török értelmiségit, Ahmet Nesint és Sebnem Korur Fincancit – jelentette a Meydan török napilap internetes oldalán.

A törvényszék azzal vádolja a három személyt, hogy tavaly májusban részt vettek az Özgür Gündem című napilapnak a kurd ügyet érintő egyik szolidaritási kampányában.

Önderoglu a tárgyalás előtt telefonon azt nyilatkozta: az ügyészség szerint lépésünkkel támogattuk a terrorszervezetnek minősített szakadár Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).

A kurdbarát újság ügyvédje, Özcan Kilic arra emlékeztetett, hogy Önderoglu, Nesin és Fincanci kiálltak a sajtó- és szólásszabadság értékei mellett, valamint megvédték a török állampolgárok közérdekű információhoz való hozzáférésének jogát.

A Török Újságírók Szövetsége (TGC) “aggodalomkeltőnek” nevezte a bíróság döntését. Ez a határozat “egy sokkal sötétebb ország jövőképét” vetíti előre. Ilyen körülmények között már nem lehetséges a független és kritikus újságírás. “Minden nyomás ellenére  hangsúlyozzuk, hogy nem válunk csupán egyetlen hang szócsöveivé” – fogalmazott a TGC közleményében.

A törvényszék épülete előtt körülbelül 40 fő gyűlt össze, hogy támogatását fejezze ki a vádlottakkal szemben.  A csoport “a szabad sajtót nem lehet elhallgattatni” szlogent kiabálva tüntetett az eljárás ellen.

Törökország a 151. helyet foglalja el az RSF 180 ország sajtószabadsági szintjét összesítő listáján.

Az Európai Unió szerint a török terrorellenes törvény túl tágan értelmezi a terrorista fogalmát, amely sokszor újságírókra, egyetemi tanárokra, üzletemberekre és politikusokra is kiterjed. Törökország még a török állampolgárok schengeni vízummentességéért sem hajlandó enyhíteni a szigort.

Orientalista.hu

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑