Dzsihádista aki kiáll az élet mellett?
2015. 02. 17.
Svéd politikus a terroristákhoz hasonlította az egyik nővért mert nem volt hajlandó abortusz műtéteken asszisztálni.
Hogyan lehet egy kalap alá venni azt, aki terroristaként embereket gyilkol, azzal, aki szülésznőként megtagadja a közreműködést az abortuszokban? Az előbbi a halál, míg az utóbbi az élet kultúráját építi.
Mona Sahlin, korábbi svéd miniszterelnök-helyettes, az erőszakos szélsőségekkel szembeni nemzeti koordinátor a minap dzsihádistákhoz hasonlította azt a svéd szülésznőt, akit többször elbocsátottak már állásából, mivel lelkiismereti szabadságára és keresztény hitére hivatkozva nem segédkezett abortuszokban. A svéd vezető politikusnő szerint “vallási szélsőségességről” van szó, csakúgy mint az Iszlám Államért harcolók körében. Az eredeti cikk itt olvasható.
A svéd szociáldemokrata politikus vajon az 1979-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Teréz anyát is az Iszlám Állam harcosaihoz hasonlítja?
Teréz anya egyik legismertebb idézete az abortuszról:
“Olyan döntést hozni, hogy a gyermeknek meg kell halnia ahhoz, hogy saját akaratunk szerint éljünk – ez nyomorúságos.”
Orientalista.hu – CitizenGO