Cadmus fordítás Cadmus
Terrorizmus

2016. 08. 04.

Egy amerikai rendőr is segíthette az Iszlám Államot

Letartóztattak egy rendőrt Washingtonban szerdán az Iszlám Állam nevű terrorszervezet segítésének gyanújával. Az FBI úgy véli, a férfi Amerikán kívüli támadásokban támogathatta az ISIS-t. 

A 36 éves Nicholas Youngot a közlekedési rendőrség washingtoni központi irodájában tartóztatták le, és már szerdán délután bíróság elé állítják. Youngot azzal vádolják, hogy 22 mobiltelefon-kártyát vásárolt, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel kapcsolatba lépjen. Az FBI egyik fedett ügynöke leplezte le.

Először fordul elő az Egyesült Államokban, hogy rendőrt gyanúsítanak terrorszervezettel való összejátszással. A rendőrség közleménye szerint Young mindazonáltal nem jelentett közvetlen veszélyt az Egyesült Államokban, mert nem az országban tervezett terrorakciót, hanem az Iszlám Államnak az amerikai földrészen kívüli akcióira összpontosított.

A férfit 2009 óta figyelte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), a közlekedési rendőrség tisztségviselői ugyanis akkor jelentették az FBI-nak, hogy Young gyanúsan viselkedik. Az első nyilvánosságra került információk szerint Nicholas Young korábban neonáci eszmékkel szimpatizált, és régóta támogatta az iszlám nevében fellépő szélsőségeseket. 2011-ben Líbiába utazott, s az FBI-nak akkor azt mondta, azért, hogy a lázadók oldalán harcoljon Moammer Kadhafi líbiai diktátor megbuktatásáért. Ezt követően húsz különböző alkalommal találkozott az FBI fedett ügynökével – akinek valódi kilétével nem volt tisztában – és minden alkalommal arról beszélt, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet harcosa lett. Még azt is részletezte az FBI munkatársának, hogyan kell kijátszani a terrorelhárítás ellenőrzéseit.

Ha bűnösnek találják, Nicholas Youngot akár húsz év börtönre is ítélhetik.

Orientalista.hu – MH/MTI

Sharing is caring!

,




Back to Top ↑