Cadmus fordítás Cadmus
Irán

2019. 11. 05.

Iránban a teheráni amerikai követség 1979-es elfoglalására emlékeztek (képek)

2019. 11. 05.

Az irániak országszerte felvonulásokkal emlékeztek arra, hogy az iszlám forradalom után 1979-ben elfoglalták a teheráni amerikai nagykövetséget. Ezen kívül tiltakoztak az Egyesült Államok Irán elleni politikája miatt.

Az 1979-es iráni forradalom után, melynek során a Khomeini ajatollah által vezetett felkelés felszabadította az országot az amerikai és izraeli kizsákmányolás és elnyomás alól, az Egyesült Államok mindent megtett azért, hogy visszaszerezze pozícióit a perzsa országban.

Éppen ezért a CIA a teheráni amerikai követséget használta fel arra, hogy befolyásolja a politikai eseményeket Iránban és a környező országokban. Nem is csoda, hogy az irániak az amerikai követséget egyszerűen csak ,,kémközpontként,, emlegették. A követséget, nem alaptalanul, azzal is gyanúsították, hogy ott rejtegetik azokat a mesterlövészeket akik a sah elleni tüntetéseken a tiltakozókat lőttek.

.

Ennek pedig az lett a következménye, hogy 1979 november 4-én a feldühödött irániak betörtek az amerikaiak által kémkedésre használt teheráni nagykövetségre és elfoglalták az épületet. Az ott dolgozó amerikai ,,diplomatákat,, és a sah iráni ügynökei pedig foglyul ejtették.

Az amerikai követség elfoglalására azóta minden évben megemlékeznek Iránban, és a megemlékezésen a legtöbben diákok vannak, hiszen 1979-ben is a teheráni egyetemisták voltak a forradalom fő szervezői.

,,A diákok Khomeini mellett állnak.,,

Az évek óta egyre szigorúbb szankciók pedig még nagyobb ellenállást váltanak ki az irániakból az Egyesült Államokkal szemben. Azóta pedig ez a feszültség egyre jobban fokozódik, főleg miután az amerikai kormány egyoldalúan kilépett a korábban megkötött atomenergia egyezményből.

A megemlékezésekkel kapcsolatban Khamenei ajatollah megjegyezte, hogy az amerikaiak már évtizedekkel az iráni forradalom előtt is erőszakosan befolyásolták Irán politikáját, hiszen az Egyesült Államok és Nagy Britannia hírszerző szolgálatai 1953-ban puccsal távolították el az első független iráni nemzeti kormányt.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Tasnim News)

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑