Cadmus fordítás Cadmus
Történelem

2021. 07. 31.

Muszlimok Magyarországon

Mint azt a történeti és régészeti adatokból, valamint az arab útleírásokból tudni lehet: már a honfoglalás és az államalapítás idején is éltek muszlimok Magyarországon. Az Árpád-korban gyakran nevezték a muszlimokat „böszörmények”-nek, ami az arab muszlim szó törökös változata – a „müzülmen” – magyaros alakja.
Hajdúböszörmény a mai napig őrzi nevében a muszlim jelenlétet. A böszörmény szó mellett használatos volt az izmaelita kifejezés is. Az izmaeliták népcsoport a magyar történeti források által káliznak nevezett hvárezmi muszlimok, akik a belső-ázsiai Hvárezm területéről vándoroltak a Kárpát-medencébe. Budakalász és Kálócfa helynevek utalnak jelenlétükre. A történelmi forrásokból az is kiderül, hogy a kálizok főként királyi vámosokként, adószedőkként, pénzváltókként, és sókamarai tisztviselőkként tevékenykedtek Magyarországon, amit megerősít Al-Gharnáti arab utazó ittjártakor (1151-1153) készült úti beszámolója is.
A 2004-ben Orosházánál felfedezett muszlim temetkezési helyen talált egyes leletek (pl. a pénzváltáshoz használt ólomsúlyok) azt bizonyítják, hogy a későbbiekben Böszörményestelek néven jegyzett területen káliz muszlimok éltek, akik sókereskedelemmel és pénzváltással foglalkoztak. A 12. század közepén kezdhettek az Orosháza környékén élő muszlimok piacot és pénzváltóhelyet üzemeltetni. Al-Gharnáti szerint a kálizok nyíltan nem vállalták vallásukat.

A kálizok mellett az arab utazó megemlíti úti beszámolójában a maghrebita muszlimokat is, akik csak háborúban szolgálták II. Géza magyar királyt, íjászokként és várvédőkként. A magyar király nagy becsben tartotta őket hűségüknek köszönhetően, és talán ezzel magyarázható, hogy vallásukat szabadon gyakorolhatták. Elnevezésükkel ellentétben nem „nyugati” azaz észak-afrikai muszlimok voltak. A kutatások szerint keletről érkező zsoldos katonákként települtek ide, és feltehetően oguzok (szeldzsuk-törökök) vagy volgai bolgárok lehettek.

Annak ellenére, hogy a 11. század küszöbén Könyves Kálmán a muszlimok beolvasztására, teljes asszimilációjára törekedett, megkövetelvén tőlük, hogy keresztény templomokat építsenek falvaikban, és hogy keresztény módra éljenek, a beszámolók alapján még a 13. században is ápolták vallásukat. A tatárjárás következtében azonban a muszlimok a 14. század második felére teljesen eltűntek.

A török hódításoktól kezdődően újra megnőtt az országban élő muszlimok száma, főként a bosnyákoké, akik a 15. század során tértek át az iszlámra. A török hódoltság küzdelmes időszaka után újra összeköttetésbe került a magyarság az iszlám világgal, mégpedig annak kapcsán, hogy a 18-19. századi magyar szabadságharcok egyes kiemelkedő vezetői (pl. Thököly, Rákóczi, Kossuth és Klapka) az Oszmán Birodalomba menekültek. Az 1870-es évek derekán a magyar közvélemény osztrák- és oroszellenes részének rokonszenve az orosz-török háború idején a törökök, és így közvetve az iszlám felé fordult. Megemlítendő, hogy az 1848/49-es szabadságharcot követően Bem József, aki bár lengyel volt, több ismert magyar parancsnokkal és magas rangú tiszttel együtt önként áttért az iszlámra, és ezzel az oszmán hadseregben harcolhattak tovább a cári Oroszország ellen.

A muszlim népességet tekintve, Magyarországon az 1910-es Népszámlálás alapján 553 muszlim élt, közülük 319 bosnyák, 179 török. A népszámlálás nem terjedt ki arra a kb. 600 ezer bosnyákra, akik 1878-ban Bosznia-Hercegovina megszállása, majd 1908-ban az Osztrák-Magyar Monarchiához való csatolása által váltak az ország lakosságának részévé.

Bosznia-Hercegovinának Magyarországhoz való csatolásához a geopolitikai indokok és nagyhatalmi törekvések mellett hozzájárulhatott az is, hogy egyes hazai vállalkozók kedvező üzleti lehetőségeket láttak Bosznia gazdasági kiaknázásában.

Az Első Világháború fordulópontot jelentett a muszlimok számára, akik közül sokan beléptek az Osztrák-Magyar Monarchia seregébe, ugyanis a Monarchia (Boszniával együtt) az Oszmán Birodalom szövetségeseként harcolt a németek oldalán.

A háború alatt (1916-ban) a muszlimok számára igen jelentős lépésre került sor, amikor Magyarország akkori vallás- és közoktatásügyi minisztere törvényjavaslatot nyújtott be az iszlám vallás hivatalos elismeréséről.

A törvényt a Magyar Országgyűlés elfogadta, amelyet 1916. március 30-án hirdettek ki, és ezzel az iszlám elismert vallás lett. Az iszlám törvényi elismerését 1912-ben Ausztria már megtette azzal, hogy elismerte az iszlám bosnyákok által követett hanafita irányzatát, így Magyarország nem tett mást, mint követte Ausztriát ebben a lépésben, azzal a különbséggel, hogy nem korlátozta az elismerést a Balkánon elterjedt vallásjogi irányzatra. Az Osztrák-Magyar Monarchia célja egyértelműen a Bosznia annektálásával az országhoz tartozó bosnyák muszlimok megnyerésén keresztül a törökökkel kötött katonai szövetség megerősítése volt, hiszen az 1910-es években Magyarországon elenyésző volt a muszlimok száma. Szintén ezt a célt szolgálta az is, hogy a Múzeum-körutat átnevezték Mehmed-körútnak (annak ellenére, hogy a későbbiekben visszaállították a körút korábbi nevét, a mai napig számos budapesti utcanév függ össze a hódoltsággal).

Az 1916-os törvényi elismerés ugyan megelőzte a magyar többségi társadalom gondolkodásának nyitottságát és a magyar jogszabályok rugalmasságát eredményező vallásszabadságot hirdető európai nemzetközi egyezményeknek a megszületését, valamint a II. Vatikáni Zsinat nem keresztény vallások felé nyitó Nyilatkozatának a kihirdetését, a törvényi elismerés létrejöttét nem a vallásszabadság iránti állami elkötelezettség, vagy az iszlám vallás iránti szimpátia, hanem, az első világháborúban kialakult magyar-török katonai szövetség megerősítésének szükségessége indokolta.

Ezt követően a budapesti Városházán, Havass Rezső képviselő javaslatot terjesztett elő arra, hogy a főváros építsen imaházat a muszlimoknak. A javaslatot a Fővárosi Tanács 1916. április 4-én határozatilag elfogadta, és Perényi Zsigmond elnökletével „Mecsetépítő Bizottság” alakult. Az iszlám kultúra iránti rokonszenvnek tudható be az is, hogy Budapest területén 1912-ben épült egy keleties, szecessziós stílusú épület, mégpedig a Fővárosi Állat- és Növénykert „Vastagbőrűek Háza” (az Elefántház). A kupolás épülethez tartozik egy minaret is, azonban az épületnek sosem volt vallási funkciója, mivel az elefántok lakhelyéül szolgáló épületben sem Mekka felé tájolt imafülke, sem szószék nincs.

Az eredeti tornyot azonban végül lebontották, mivel 1915-ben az Oszmán Birodalom azzal fordult a Magyar Külügyminisztériumhoz, hogy építsék újjá az Elefántházat, mert az sértő számukra. És mivel az első világháború idején a törökök a Monarchia szövetségeseként harcoltak, külügyi szempontból kívánatos volt, hogy kérésük teljesüljön. Az épületet végül 1999-ben helyreállították, a hazai muszlimok egyik meg nem nevezett képviselőjének hozzájárulásával. Még ebben az évben folytak a budai Gül Baba Türbéjének helyreállítási munkálatai. A műemléket még 1914-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium fönntartandó műemlékké nyilvánította.

Az első világháborúban azonban Magyarország vereséget szenvedett, így Bosznia elszakadt az országtól, és a muszlimok száma a megcsonkított országban a húszas évekre csupán néhány százra csökkent. Miközben 1920-ban még 468, 1930-ban már csupán 291 muszlim élt Magyarországon. A háború kimenetele és a Trianoni szerződés katasztrofális hatással volt az országra, így a muszlimokra is. Az elvesztett háború következményei olyan mértékben visszavetették a muszlimok jelenlétét és hitéletét az országban, hogy a harmincas évek elejéig alig volt számottevő iszlám hitélet Magyarországon, az iszlám ünnepeket leszámítva, mint például az 1924-es Áldozati ünnep (Eid al-Adhá) közösségi megünneplése, amelyet egy ritka felvétel örökített meg. A Filmintézet archívumában szereplő felvételen látható, ahogy a török muszlimok a Gül Baba Türbéje mellett megtartják az ünnepi szertartást, Abdul Latif effendi vezetésével. A felirat szerint „A mohamedánok ünnepe az áldozás Beirámja, mely napon a budapesti törökök Munif bej főkonzul vezetésével Gül Baba emlékének hódolnak”. A húszas évek során mintegy egyharmaddal csökkent a muszlimok száma, akik szinte kizárólag a fővárosban éltek és külföldi állampolgárok közül kerültek ki. A negatív politikai és gazdasági változások miatt lekerült a napirendről a fővárosi mecset tervezett építésének kivitelezése is.

Ami a magyar iszlámkutatást illeti, már igen korán, a 19. század második felétől kezdve megerősödött az érdeklődés az iszlám világ és kultúra irányába, főként Vámbéry Ármin (1832-1913) munkásságának köszönhetően, aki megalapította a világ első Turkológiai Tanszékét a pesti tudományegyetemen.
Tanítványai közül kiemelkedett az arab nyelv és az iszlám vallás nemzetközileg elismert szakértője, Goldziher Ignác (1850-1921), aki fiatalon nem kapott lehetőséget arra, hogy hazai egyetemen taníthasson, így külföldön kutatott, és legtöbb művét is idegen, főként német nyelven írta.

Goldziher Ignác hivatalos, állami egyetemi állást Magyarországon csak nyugdíjazása előtt pár évvel, 1894-ben szerzett. A Naplóját kiadó Scheiber Sándortól tudjuk, hogy Goldzihert nyolc külföldi akadémia választotta tagjául, két egyetem díszdoktorául; meghívták a kairói Azhar Főiskola professzorának, később pedig felajánlották neki a kairói Kedive Könyvtár igazgatói állását. A Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta, akárcsak Vámbéry Ármint. Számos nemzetközi szakmai folyóirat munkájában vett részt. Legjelentősebb művei megtalálhatóak „Az iszlám kultúrája I-II” (1981), valamint „Az arabok és az iszlám: válogatott tanulmányok” (1995) c. kiadványokban. Goldziher Ignácot az iszlám tudomány európai művelői legnagyobbjai között tartjuk számon.

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: prherald.hu

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑