Biztonságpolitika

2016. 08. 13.

Az Iszlám Államnak elege van a Miss Universe-ből



Komolyan kell venni azt a terrorfenyegetést, amelyet állítólag az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet fogalmazott meg a Fülöp-szigeteken jövőre tervezett Miss Universe nemzetközi szépségverseny ellen – mondta pénteken a Fülöp-szigeteki hadsereg szóvivője.

Az IÁ közösségi médiában nemrég megjelent egyik videóján, amelyet valószínűleg valahol a Közel-Keleten forgattak, és pokolgép készítését mutatta, arab felirattal a következő volt olvasható: “készül a bomba Miss Universe-nek”.

A Miss Universe döntője a tervek szerint jövő januárban lesz Manilában.

“Komolyan vesszük a fenyegetést” – hangsúlyozta Edgard Arevalo ezredes, a hadsereg szóvivője. A hatóságok azonban még vizsgálják a felvétel hitelességét.

A manilai hatóságok szerint nincsenek IÁ-szélsőségesek az országban, de a terrorszervezet egy korábbi videoüzenetben soraiba fogadta az Abu Sayyaf Fülöp-szigeteki iszlamista terrorszervezetet, amely hűséget fogadott az Iszlám Államnak.

“Megismételjük: az IÁ nincs jelen a Fülöp-szigeteken” – szögezte le Arevalo.

“Olyan csoportok vannak, amelyek azt állítják, hogy kapcsolatban állnak az IÁ-val, hogy pénzhez juthassanak. Így nem is túloz nagyon a terrorszervezet, amikor azt állítja, hogy IÁ-sejtek működnek a Fülöp-szigeteken, hogy bizonygassa globális tagságát” – tette hozzá az ezredes.

Eddig két alkalommal rendezték meg a Miss Universe-t Manilában, egyszer 1974-ben, majd 1994-ben. A szépségverseny győztese 2015-ben a 26 éves Fülöp-szigeteki Pia Alonzo Wurtzbach volt.

Szerdán Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök utasította a hadsereget: semmisítsék meg az Abu Sayyafot, máskülönben az országot “megfertőzi” az Iszlám Állam és a terrorizmus.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: ,






Back to Top ↑