Diplomácia

2015. 12. 18.

Az izraeli-török kiegyezés: Ennyit ér a palesztin-ügy?



2010. május 31-én az izraeli haditengerészet kommandósai megtámadták a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító török önkéntes flottillát. Különböző források szerint 16-19-en vesztették életüket a támadásban, s több ország is bekérette az izraeli nagykövetet, hivatalosan tiltakozva az akció ellen. Ezzel egy valóságos diplomáciai lavina indult meg Izrael ellen. Recep Tayyip Erdogan óriási népszerűségre tett szert a régióban, különösen a palesztinok körében. Azelőtt az arabok eléggé távolságtartóak voltak Törökországgal szemben, aminek három fő oka volt: az Oszmán-Török Birodalom ideje alatti elnyomás; az Egyesült Államok fenntartott szoros szövetség a hidegháború óta; valamint a rendkívül erős izraeli-török (főleg katonai) együttműködés.

Az incidens után, ha lassan is, de kezdett megváltozni a vélemény Törökországról és az „arab tavasz” idején sokan – különösen a politikai iszlamista mozgalmak – egyfajta „mintaállamnak” és „követendő iszlám demokráciának” tartották az Erdogan-által otthon bevezetett rendszert. Azonban nem mindenkit tudott ez megtéveszteni és az elmúlt évek eseményei mind hozzájárultak ahhoz, hogy sokan kiábránduljanak ebből a török illúzióból. Csak néhányat felsorolás szintjén: A líbiai káosz eszkalálása (ők az iszlamista, Tripoliban székelő kormányzatot és a Líbiai Hajnalához hasonló milíciákat támogatják); a kurdokkal szembeni bánásmód (PKK, YPG); a belpolitikai korlátozások (sajtószabadság elleni hadjárat) a szíriai válságba való nyílt és durva beavatkozás; végül az olyan terrorista szervezetek támogatása, mint az an-Núszra Front és az ISIS. Sokak szerint ugyanis ezen  lépések célja Törökország vezető szerepének visszaállítása a régióban, egyfajta „neo-ottomán” külpolitika folytatása.

Ám hiába gyülekeztek már korábban a sötét felhők és kaptak egy csomó figyelmeztetést (többek közt Damaszkuszból) a palesztinok kitartottak amellett, hogy a Erdogan és az AKP még mindig az „ügyünk legnagyobb támogatója, aki szembe mer (és szembe tud) szállni Izraellel”. Továbbra is úgy tekintettek Törökországra (és hozzá kell tenni, hogy nemcsak az iszlamista csoportosulások, hanem a világias értelmiség nagy része is), mint aki kiáll a palesztinok jogaiért, támogatja őket és nem hagyja őket cserben. Továbbra is fenntartották ezt a látszatot, és ámították magukkal ezzel az illúzióval. (Személyes megjegyezés: tudom, hogy ezek a mondatok kicsit nyersre és direktre sikerültek, de ezt a cikk írója is tapasztalta palesztin ismerősei körében, hogy Törökországról – vagy inkább az AKP-ról – sokáig „nem volt ajánlatos” negatívat mondani vagy írni és elég komoly vitába lehetett keveredni velük, ha valaki Erdogan külpolitikáját bírálta).

Csakhogy tegnap a palesztinokra kegyelmet nem ismerve lecsapott a valóság, ami megmutatta, hogy Erdogan és AKP számára mennyit érnek a palesztinok.

December 17-én ugyanis nem akármilyen megegyezésre került sor Izrael és Törökország között: a két vezetés megegyezett abban, hogy ismét felveszik és helyreállítják a diplomáciai kapcsolataikat és visszatérnek a nagykövetek a korábbi posztjaikra. Izrael vállalta, hogy kifizeti azokat a családokat (kb. 20 millió dollár összegben), akiknek tagjuk életét vesztette 2010-ben. Lemondott a Hamász támogatásáról és kijelentette, hogy egyetlen tagjuk sem léphet be Törökország területére (Saleh al-Arurit katonai vezetőt ki is rúgták az országból).

Ám ennél sokkal nagyobb mértékű szerződéseket is kötöttek, amelyek létrejöttéhez hozzájárultak az elmúlt napok eseményei. Mivel egyre fájóbb Ankarának az a fajta gazdasági szankció, amit Oroszország vezetett be ellene, és Moszkvának már Iránt is sikerült meggyőznie, hogy hasonló lépésekre szánja el magát (Teherán jelentősen csökkentette Törökországba exportál gáz mennyiségét) ezért Ankara más források felé kezdett el nézni. Kétségtelen, hogy Törökország egyike a legerősebb – még ha vannak is bizonyos nehézségei – nemzetgazdaságoknak a világon, de úgyanúgy egyike azon államoknak, akik túlságosan függnek a külföldi energiahordozóktól. Ankara először a „kistestvér” Azerbajdzsánnal egyezett meg olcsóbb gázszállításról, majd később Katarral is folynak tárgyalások.

Csakhogy ez még mindig kevés lenne a kieső mennyiség pótlására, ezért az energetikai piacon leginkább feltörekvő országgal, vagyis Izraellel is megegyezett: izraeli gázt vesznek. Igen, jól olvasták Törökország a korábban legnagyobb ellenségének tartott Izraeltől fogja venni a gázt. És ha azt hiszik ennél már nem képesebb nagyobb árulásra Erdogan, ki kell, hogy ábrándítsam Önöket: már azt is megpedzegették az izraeli források, hogy gázvezetéket építenének Izrael és Törökország között.

Szóval ebből is látható, hogy a jelenlegi török vezetésnek valójában mennyit ér a palesztin ügy. A palesztinokat minden jel szerint egy valóságos gyomrosként érte ez az izraeli-török kiegyezés, amiből láthatóan még mindig nem ocsúdtak fel teljesen. A Hamász, a Fattáh, a Palesztin Hatóságok és a többi palesztin szervezet egyelőre nem nyilatkozott ez ügyben. A palesztin oldalakon és sajtóban, mint pl. a Middle East Monitoron, akik sokáig a törökök legnagyobb támogatói (és az egyik leginkább Aszad-ellenes) oldal voltak, döbbent csend uralkodik és nem mernek írni erről az árulásról.  Valószínűleg most pukkant szét az utolsó buborék Erdogan palesztin politikájával kapcsolatban: ők is „teljesen mellékes figurák” a török politika sakktábláján, akiket bármikor be lehet áldozni, ha a Neo-Ottomán féle lázálom pillanatnyi érdekei úgy kívánják.

Orientalista.hu – Atreides

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑