2024. 04. 04.
Több száz brit jogász követeli Londontól az izraeli fegyverexport leállítását és szankciók bevezetését
2024. 04. 04.
Több száz vezető brit jogi szakértő követelte csütörtökön ismertetett közös nyílt levélben a brit kormánytól az izraeli fegyverexport leállítását és szankciók bevezetését Izrael ellen.
A több mint hatszáz aláíró között szerepel Brenda Hale, a brit legfelsőbb bíróság volt elnöke és a legfőbb bírói fórum számos egykori tagja is.
A 17 oldalas levélben az aláírók felidézik a Nemzetközi Bíróság (ICJ) megállapítását, amely szerint a Gázai övezetben fennáll a népirtás valós kockázata. Ez azt is jelenti, hogy ha Nagy-Britannia fegyvert szállít Izraelnek, akkor népirtásban válhat bűnrészessé – áll a nyílt levélben.
Éppen ezért az aláírók azt követelik, hogy a brit kormány függessze fel a fegyverek és fegyverrendszerek Izraelbe irányuló exportját.
A jogászok szerint Londonnak fel kell függesztenie az Izrael és Nagy-Britannia közötti stratégiai partneri viszony elmélyítése felé tett lépéseket, valamint a kétoldalú kereskedelmi és beruházási kapcsolatok kiterjesztését célzó tárgyalásokat is.
A brit kormánynak sürgősen meg kell vizsgálnia az Izraellel fennálló jelenlegi kétoldalú kereskedelmi megállapodás felfüggesztésének és szankciók bevezetésének lehetőségét is – áll a vezető jogi szakértők csütörtökön nyilvánosságra hozott közös levelében.
Lord Jonathan Sumption, a brit legfelsőbb bíróság volt bírája, a nyílt levél egyik aláírója a BBC rádió csütörtöki hírműsorában kifejtette: bármilyen súlyos támadás vagy provokáció sem jelenti azt, hogy a megtámadott ország válaszként válogatás nélkül mészárolhat le ártatlan civileket és gyerekeket, és segélykonvojokra mérhet katonai csapást.
Lord Sumption ezzel arra a Gázai övezetben végrehajtott múlt heti izraeli légicsapásra utalt, amelyben a World Central Kitchen (WCK) nevű nonprofit segélyszervezet hét munkatársa, köztük három brit állampolgár életét vesztette.
Az incidens után a brit külügyminisztériumba kérették Izrael londoni nagykövetét és közölték vele, hogy a brit kormány követeli az ügy gyors és átlátható kivizsgálását, valamint azt, hogy Izrael ismertesse a vizsgálat eredményét a nemzetközi közösséggel.
A brit külügyi tárca megerősítette azt a hivatalos brit álláspontot, hogy szükség van a gázai hadműveletek azonnali humanitárius célú szüneteltetésére.
Hivatalos palesztin adatok szerint az övezetben több mint 31 ezren haltak meg azokban a légicsapásokban és hadműveletekben, amelyeket Izrael hajtott végre válaszul az október 7-én a Hamász által Izrael ellen elkövetett támadásra. A palesztin áldozatok kétharmada nő és gyermek. A sebesültek száma átlépte a 70 ezret. Az ENSZ adatai szerint már legkevesebb 1,7 millió gázai – az övezetben élők több mint 80 százaléka – menekült el otthonából.