2017. 12. 08.

Két évig feltehetően nem költözik az amerikai nagykövetség



“Ez nem olyan dolog, amely idén bekövetkezik, és valószínűleg még jövőre sem, de Donald Trump elnök azt akarja, hogy nagyon konkrétan és nagyon határozottan haladjunk előre” – mondta Rex Tillerson amerikai külügyminiszter francia kollegájával, Jean-Yves Le Driannal folytatott megbeszélését követően pénteken, Párizsban.

Donald Trump szerdán, a több évtizedes amerikai politikával szakítva bejelentette: az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet a zsidó állam fővárosaként, és azt tervezi, hogy oda költözteti nagykövetségét Tel-Avivból. Rex Tillerson arra hívta fel a figyelmet, hogy az átköltözéshez meg kell „találni a helyszínt, építési terveket kell kidolgozni, meg kell szerezni a szükséges engedélyeket (köztük az amerikai kongresszusét), és végül fel kell építeni a nagykövetséget” – mondta a külügyminiszter.

Azt is hangsúlyozta, hogy Donald Trump „nagyon világosan jelezte, hogy Jeruzsálem végső státusáról és a határokról a két félnek kell tárgyalnia és döntenie”.

Orientalista.hu – MTI

, , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com