2017. 09. 21.

Lavrov: Folytatódik a katonai egyeztetés a konfliktusok elkerülése érdekében



Folytatódik az orosz-amerikai katonai egyeztetés annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek a konfliktusok a szíriai Rakka és Deir-ez-Zór elfoglalása közben – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután kedden New Yorkban amerikai hivatali partnerével, Rex Tillersonnal tárgyalt az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakának általános vitája alkalmából.

„A katonák folytatják azon lépések egyeztetését, amelyek megakadályozzák, hogy a terrorizmus elleni küzdelem céljai ne szenvedjenek kárt” – mondta újságíróknak az orosz diplomácia vezetője. Lavrov a tárgyaláson megerősítette Moszkva álláspontját, hogy elfogadja az amerikai koalíció szíriai jelenlétét, de azt ott „hívatlan vendégnek” tekinti. Az orosz miniszter szerint Tillerson is terrorszervezetként határozta meg az an-Nuszra Frontot, amely ebben a minőségében megsemmisítendő.

Tillerson a Fox News hírtelevíziónak adott, a TASZSZ hírügynökség által is ismertetett keddi nyilatkozatában egyebek között kijelentette, hogy az Egyesült Államok és Oroszország keresi a Szíriában folytatandó együttműködés területeit, és mindkét ország az Iszlám Állam terrorszervezet megsemmisítésére és a helyzet stabilizálására összpontosít. Szavai szerint ugyanakkor a közös célok ellenére a felek olykor más taktikát folytatnak. „Ellentétesek az érdekeink, de sok mindenben komolyan dolgozunk Szíriában” – mondta.

Lavrov a külügyminiszteri találkozót követően a TASZSZ és az amerikai AP hírügynökségnek adott együttes interjújában hangsúlyozta, hogy Moszkva és Washington egyaránt elégedetlen a kétoldalú kapcsolatok állapotával, amiért ismét Barack Obama előző amerikai elnök kormányzatát tette felelőssé. Utalt rá, hogy Donald Trump amerikai elnök a választási kampánya során kifejezte szándékát a viszony javítására.

Az orosz diplomácia vezetője üdvözölte Trumpnak az ENSZ-közgyűlés általános vitáján elhangzott beszédét, rámutatva, hogy abban elmondta: az Egyesült Államok nem kívánja másokra ráerőltetni az értékrendjét, és „az erős és szuverén” országok egymás kölcsönös tiszteletén alapuló együttéléséről beszélt.

Úgy vélekedett, „nagyon hasznos” lenne, ha Donald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök ismét találkozna egymással az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi, a vietnami Danangban tartandó csúcsértekezletén. Elmondta, hogy a „nem könnyű” párbeszéd alacsonyabb szinten folytatódik, a stratégiai stabilitás kérdésében való diplomáciai egyeztetés mellett a katonák és titkosszolgálatok között is. Lavrov értésre adta, hogy Moszkva nem kívánja folytatni a kölcsönös kiutasítások és képviselet-bezárások diplomáciai háborúját.

A miniszter nem bírálta Trumpnak az Észak-Korea teljes megsemmisítésére vonatkozó fenyegetését, amelyhez hasonló kijelentéseket korábban is tett az amerikai elnök, elmondta azonban, hogy „az Egyesült Államoknak megvan a lehetősége arra, hogy valami nagyon destruktív dolgot tegyen”. A miniszter az orosz katonai fenyegetésre és az európai választásokba való beavatkozásra vonatkozó vádakat „paranoidnak”, „fantáziának” és „fake-nek” (hamisnak) minősítette, amelyekre megítélése szerint nem érdemes időt és figyelmet pazarolni.

Lavrov a New York-i sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Oroszország érdekelt a szárazföldi indítású közepes és rövid hatótávolságú nukleáris rakéták felszámolásáról szóló orosz-amerikai szerződés (az INF-egyezmény) fenntartásában, ha azt az Egyesült Államok nem sérti meg újonnan létrehozott katonai eszközeivel. Lavrov elismerte, hogy az amerikaiak is kifogásokat emeltek a szerződésnek orosz végrehajtásának ügyében, de szerinte ezeket nem tudták konkrétumokkal alátámasztani.

Az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban a két hírügynökségnek adott interjújában azt állította, hogy az nem annyira Moszkvától, mint inkább Kijevtől függ. A Tillersonnal folytatott megbeszélését követően újságírók előtt kijelentette, hogy mindkét fél egyetértett a minszki megállapodások maradéktalan végrehajtásának szükségességében. Az orosz miniszter szerint amerikai kollégájával nem ejtettek szót az ENSZ-békefenntartók Donyec-medencébe történő esetleges vezénylésének kérdéséről.

Lavrov hangoztatta, hogy az ENSZ egy sor békefenntartó misszióját hatékonyabbá és gazdaságosabbá lehetne tenni. Ugyanakkor rámutatott, hogy a békefenntartás, minden hiányossága ellenére, a világszervezet egyik leghatékonyabb eszköze.

Lavrov és Tillerson az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszaka apropóján immár másodszor, idén pedig eddig már hetedik alkalommal találkozott egymással.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: , ,






Back to Top ↑