2017. 06. 19.

Olajmező elleni támadást akadályoztak meg Szaúd-Arábiában



Part menti olajmező elleni támadást akadályozott meg Szaúd-Arábia – közölték a helyi hatóságok hétfőn.

Az SPA szaúdi állami hírügynökség által közölt dokumentum szerint három, vörös és fehér zászló alatt közlekedő csónak tartott Mardzsan olajmező felé.

A hadsereg tájékoztatása szerint a haditengerészek pénteken figyelmeztető lövéseket adtak le a közeledő járművekre. Egy csónakot elfoglaltak, kettőnek azonban sikerült megszökni. A lefoglalt csónakban felforgató tevékenységhez szükséges fegyvereket találtak.

Szaúd-Arábia nem közölte, hogy kit gyanúsítanak a meghiúsított támadással. A bejelentés azután történt, hogy az iráni állami televízióban azzal vádolták meg Szaúd-Arábia parti őrségét, hogy pénteken megöltek egy iráni halászt.

Idén áprilisban a szaúdi biztonsági erők egy olajelosztó állomás elleni támadást hiúsítottak meg, amelyben Jemenből vezető nélküli, robbanóanyaggal megrakott csónakot vezettek volna a létesítménynek.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: ,






Back to Top ↑