Lapszemle

2014. 10. 06.

Európa – Menekültnek álcázva próbálhatnak a kontinensre jutni az Iszlám Állam terroristái



A Szíriából Törökországba tartó menekültáradatba szivárogva próbálhatják megközelíteni Európát az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet terrorcselekményekre készülő tagjai – írta hírszerzési forrásokra hivatkozva a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.

Az IÁ négyfős egységeket állított fel, amelyeknek az a feladatuk, hogy a menekültek közé férkőzve Szíriából eljussanak Törökországba, majd onnan hamis útlevéllel továbbutazzanak Nyugat-Európába, és ott merényleteket kövessenek el – írta a Bild am Sonntag.

A beszámoló szerint az amerikai hírszerzés feltörte az IÁ vezető köreinek kommunikációját védő titkosítást, és a rögzített beszélgetésekből kiderült, hogy a Nyugat-Európába tartó terrorista sejteknek a repterek szigorú ellenőrzése miatt tilos repülővel utazniuk.

A szíriai-török határon kialakult zavaros helyzetben szinte lehetetlen kiszűrni a menekültek közül az IÁ tagjait, ezért egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a szervezet irányítása alatt tevékenykedő terrorista sejtek keltek útra Európa felé – írta a német lap. A német hírszerzés ismeri a menekültnek álcázott terroristák Európába szivárgásának forgatókönyvét, és azt is tudják, hogy Németország a dzsihadisták célpontjai között van, de készülő merényletekre utaló információik nincsenek – tette hozzá a Bild am Sonntag.

Az IÁ Irakban és Szíriában is jelentős területeket vont ellenőrzése alá. Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció augusztus 8-án Irakban, szeptember végén pedig Szíriában is hadműveletet indított a terrorszervezet ellen, de a légi hadjárat eddig nem tudta megtörni a szélsőségesek előrenyomulását. Az IÁ fegyveresei elől már több mint 150 ezer szíriai kurd menekült Törökországba.

prohungariasacra.blogspot.hu  Híradó/MTI

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑