Libanon

2015. 08. 24.

Feloszlatták a kormány ellenes tüntetéseket Bejrútban



A libanoni biztonsági erők könnygázt gumilövedéket és vízágyúkat is bevetettek a feldühödött tüntetők ellen akik a kormány lemondását követelték.

eb624335-3b85-412a-a8f3-357a9ae58d8b

Gumilövedékkel oszlatják a tömeget

„ Ti bűzlötök!” -jelszóval több ezer bejrúti vonult az utcára, hogy lemondásra kényszerítse a kormányt. A tüntetők szerint az ország vezetői szerint korruptak és tehetetlenek, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy megszűnt a szemétszállítás a fővárosban.

A szombati tüntetésből összecsapás lett, miután a rendőrség vízágyúval, könnygázzal és gumilövedékkel oszlatta a tömeget. Az összecsapásokban 30 civil megsérült többnek súlyos az állapota, ezen felül egy libanoni rendőr és egy rendőrtiszt is megsérült. – közölte a Russia Today

A mostani közfelháborodást több mint 20 tonnányi bűzlő szemét okozza, ami szanaszét magasodik most már hegyekben Bejrút utcáin, mert a főváros melletti szemétlerakót az illetékes hatóság bezáratta, majd felmondott a szemétszállító társaságnak is. – írta az Euronews.

Ez július közepén történt – azóta gyűlik a szemét a szabadban, és mostanra egészségügyi katasztrófával fenyeget -figyelmeztetett a héten a libanoni egészségügyi miniszter.

Vasárnap az ország miniszterelnöke Tamam Salam sajtótájékoztatót tartott amiben megígérte, hogy kivizsgálják a szombati atrocitásokat, és felelősségre vonják azokat akik parancsot adtak a civilek bántalmazására.

Libanonban már több mint egy éve hatalmi harc bénítja a törvényhozást és a kabinet munkáját is, a kormány és a parlament mandátuma is rég lejárt, de a belpolitikai feszültségek ls hatalmi harcok miatt még nem sikerült a választások időpontját kitűzni.

Orientalista.hu – Sinoda

Címkék: ,






Back to Top ↑