Lapszemle ronald sunny

2015. 05. 24.

Háromezer-milliárd dollárt kellene fizetni a népirtás miatt



Az örmények háromezer-milliárd dollárt követelhetnének Törökországtól; Izraelnek és Amerikának is beszóltak az indiánok, illetve a palesztinok ellen elkövetett bűnök miatt. Az emlékezet száz éve című szombati konferencia külföldi résztvevőinek előadásaiból szemezgettünk.

Botos Máté, a rendezvényt biztosító Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának dékánja nyitó- és zárszavában is hangsúlyozta: ez a konferencia jóval fontosabb, morális üzenetet hordoz, mint a politikai jellegű megemlékezések általában; valamint hogy fontos elmondani a fiataloknak, hogy mi történt, és fontos megjeleníteni a különböző nézőpontokat is.

Szükségszerű volt a népirtás

Ronald Sunny, a Chicagói és a Michigani egyetem professzora, akinek könyve nemrég jelent meg a genocídiumról „Ők élhetnek a sivatagban, de sehol máshol” – Az örmény népirtás magyarázata címmel, az események történelmi kontextusát hangsúlyozta: a nemzetállamok korába lépő Európa idején szükségszerűnek tűnik a soknemzetiségű Oszmán Birodalom felbomlása, de a népirtás is.

Elmondása szerint két narratíva van jelenleg az örmény népirtás kapcsán, és valamilyen mértékben mindkettő hiányos. A török állam és pár áltörténész, áltudós a népirtást méltányos válasznak tartja, hiszen álláspontjuk szerint a vallási kisebbségeivel békében élő Oszmán Birodalom létét fenyegették az áruló örmények, az ifjútörököknek pedig muszáj volt cselekedniük, még ha a népirtás eleinte nem is szerepelt az elképzeléseik között. Az örmény írók és a legtöbb történész viszont az áldozatok felelősségét felejti ki a diskurzusból, és nem akarja feltárni az ifjútörökök döntésének hátterét, attól tartva, hogy racionalizáláshoz, amaz pedig tagadáshoz vezetne; magyarázataik legfeljebb addig mennek el, hogy „a törökök ilyenek voltak”, illetve hogy nemzeti érdekek ütközése okozta a népirtást.

Az ifjútörökök sem jártak jól

Sunny szerint az ifjútörökök sem vallási fanatikusok, sem nacionalisták nem voltak, de a törököket szánták a birodalom fenntartóinak, ezt az elképzelésüket szolgálta az örmények és később a görögök kiiktatása – ugyanakkor céljuk, a török nemzetállam sem valósult meg, hiszen a történelmi Örményország kiürült területére kurdok özönlöttek. Elképzelésük találkozott a helyi elit céljaival is: a hat kelet-anatóliai tartományban és a fővárosban élő örményeket gazdagságuk és viselt hivatalaik 2-2,5 milliós lélekszámuknál jóval többnek mutatta.

A paranoia kergette őket a halálba

A balkáni háborúban elszenvedett vereség, valamint a világháború jelentette külső fenyegetettség – ráadásul az örmények az orosz–török kaukázusi határvidéken éltek – tovább fokozta a helyzetet: hiába voltak az örmények régi, hűséges alattvalói a birodalomnak, árulással vádolták, és az oroszok elleni kudarcokért is felelőssé tették őket. Először az oszmán hadseregben szolgáló örményeket fegyverezték le, deportálták, majd ölték le kurd szabadcsapatok segítségével, majd amikor az örmények Van városában ellenálltak, április 24-én letartóztatták az isztambuli örmény hivatalnokokat.

Ronald Sunny professzor, az „Ők élhetnek a sivatagban, de sehol máshol” – Az örmény népirtás magyarázata című könyv szerzője a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarán

Végül az így izomzatától és vezetésétől megfosztott örménység időseit, asszonyait, gyerekeit hajtották neki a sivatagnak, ahol pogromok sora és a nélkülözések végeztek velük. A túlélőket kurdok és cserkeszek fogadták be – szolgaként vagy kényszerházassággal. Az örmény népesség kilencven százalékát sikerült így kiirtani, köztük egyébként Sunny nagyszüleit is. Arra, ami történt, 1915–16-ban nem is létezett szó.

Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, kellett az ifjútörökök részéről az erős birodalmi ambíció mellett a belső ellenség leleplezésének paranoid mániája; természetesen az örmények is pozíciójuk javításáért küzdöttek, csak nekik nem volt hatalmuk hozzá, az ifjútörökökkel ellentétben, ráadásul az évszázados alávetettség beléjük nevelte a tekintélytiszteletet. Ugyanakkor a kapitalizmus hullámait jobban meglovagolták a törököknél, így vagyonosabbak és láthatóbbak lettek, ami irigységet szült.

Szabad rablás

Abdul Hamid szultán alatt, az 1870-es évektől kezdve a kurdok szabad kezet kaptak a kelet-anatóliai örmények leölésére, ők viszont ellenálltak, és az uralkodóval modernizációs céljaik miatt szembekerülő ifjútörökökkel összefogva 1908-ra lemondatták a szultánt. Az örmények engedményeket kaptak, ám ez még láthatóbbá tette őket, és ezúttal spontán – de az ifjútörökök által szított – pogromokhoz vezetett, ehhez adódott a balkáni háborúban elvesztett területek miatt kialakuló paranoia.

A vádpontok így hangzottak: az örmények gazdagodtak a törökök kárára, át akarták venni az uralmat az országban, el akartak szakadni, támogatták az oroszokat – ez részben igaz, de nagyon kevesen álltak át.

Indiánok, örmények, palesztinok

Itt Sunny tisztába tette a fogalmakat: népirtás az, amikor egy kijelölt népcsoportot a megsemmisítés céljából leölnek, ez eltér az államilag szervezett éhínségtől vagy az etnikai tisztogatástól, esetleg a gyarmatosítástól. Feltette a kérdést: racionális stratégia mellett, a nemzetbiztonság jelszavával vajon hány bűncselekményt követtek el akár akkor, akár most, Amerika esetében?

Hasonló tisztogatások zajlottak az USA részéről az indiánok, Izrael részéről a palesztinok ellen; éppen ezért fontos vizsgálni, hogyan legitimálja a nemzetállam a genezisekor zajlott népirtásokat, és mindenkinek szembe kell néznie a saját múltja sötét foltjaival. El kell ítélnünk a mai etnikai homogenizációs törekvéseket, és nem fogadhatjuk el, hogy semmibe veszik mások jogait, mert a kurdok vagy a palesztinok nem akarnak eltűnni a föld színéről – szögezte le Sunny, akit hosszan tartó tapssal jutalmazott a közönség.

Gyilkosaik költöztek otthonaikba

Dickran Kouymjian, a Kaliforniai Egyetem professor emeritusa a történtek anyagi oldalára világított rá, amikor a konkrét jóvátétel szükségességéről beszélt, és számba vette a károkat. Elvégre a száműzött örmények komplett városokat, gyárakat, gazdaságokat hagytak hátra, amelyeket sosem kaptak vissza, de amelyekről részletes feljegyzések készültek – e listákat azonban azóta sem hozta nyilvánosságra a török kormány, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. Az elhagyott birtokokba a kabinet a deportálásban részt vevő hivatalnokokat, illetve a szabadcsapatok tagjait költöztette, a hátramaradt kulturális emlékeket, például templomokat pedig elpusztították vagy más célokra hasznosították – ez a folyamat legalább 1950-ig folytatódott –, a kárpótlást pedig törvényi kitételekkel lehetetlenítették el.

Az elrabolt örmény vagyon képezte a városi alapú török nemzetgazdaság egyik erős oszlopát, amelyből mind a népirtásban kollaboráló elit, mind az átlagos török előnyt élvezett. A hatóságok már 1916-ban felmérték és hasznosították az örmény épületeket, lett belőlük börtön, iskola, múzeum vagy mecset. A népirtás el nem ismerésének egyik oka hát éppen ez, a félelem, hogy vissza kell adni a lopott holmit. A törökök inkább tagadnak, bár lassan már némi pénzt is hajlandók lennének fizetni, hogy lezárják végre az örmény ügyet.

Háromezer-milliárd dollárra taksálta

A mai napig folytatódik az emlékművek megsemmisítése, például a hatóságok hallgatólagos beleegyezésével végzett kincsvadászat által; ugyanígy eltűnt az örmény helységnevek kilencven százaléka, bár Van régiójában már történtek kísérletek a nevek felkutatására és visszaállítására.

A diaszpórában élő örmények és az örmény alkotmánybíróság összegezte a károk értékét, amelyet a sevres-i békében foglaltak, a hozzáadott rablott javak és az áldozatok számát tekintve hárombillió, azaz háromezer-milliárd dollárban állapították meg.

Pénzben nem mérhető

Botos Máté ennek kapcsán elmondta, hogy mi itt, Közép-Európában osztozunk ebben a tapasztalatban, tudniillik az identitás elvételét és a vagyon elszedését testközelből megtapasztaltuk.

A rendezvény utolsó, szintén nagy érdeklődésre számot tartó előadója az izraeli Jaur Auron volt, a Jad Vasem kutatóintézet vezetője, a jereváni amerikai egyetem vendégprofesszora. Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberéletek anyagilag nem felbecsülhetők, és ahogy a német állam sem a holokausztban elhunyt zsidókért fizetett kárpótlást (Akkor miért kellett fizetni? Minek a kártérítésére követlenek  kárpótlást?- szerk.), úgy az örményeknek sem kellene ezen az alapon jóvátételt követelniük.

Addig gyógyulni sem kezdenek a sebek

Ugyanakkor hangsúlyozta: amikor a megtörtént népirtást tagadjuk, megágyazunk egy új népirtásnak. Az örmény népirtásra a maga korában nem volt szó, a történtek tagadása pedig nemcsak a törökök, hanem az egész világ bűne. Az örmények kétszeresen is áldozatok: a népirtás és annak tagadásának is áldozatai. Örményország meg sem kezdheti a gyógyulást, amíg a népével történteket tagadják, Törökországban pedig nem épülhet demokratikus társadalom. Zsidó lévén számára ez különösen érzékeny probléma. Mint mondta, a török elismerésre csak kényszer – a török civil szféra és külföldi nyomás hatására – kerülhet sor. Mint mondta, Franciaország elismerte népirtásként az örmény genocídiumot, erre Törökország felmondott néhány nemzetközi szerződést. „És tudják, kik nyerték ezeket a szerződéseket? Izrael! – mondta. – Szégyellem is magam érte.”

Ez az emberiség kudarca

Az, hogy száz éve sem ismerik el a népirtást, nem más, mint az emberiség kudarca – húzta alá –, az ügy pedig nem akadémikus, hanem morális természetű, hiszen népirtás folyik ma a is Közel-Keleten, például Szíriában, vagy éppen Afrikában, amelyekben ha nem támogatjuk az áldozatot, az elkövető, a gyilkos pártján állunk. Márpedig most ez a helyzet, az ENSZ 140 tagországából mindössze 24 ismeri el az örmény genocídiumot.

„Izraelnek kellene elsőként elítélnie az örmény népirtást, hiszen mi is áldozatok vagyunk” – mondta a professzor, hozzátéve: a jelenlegi izraeli helyzet az, hogy míg a holokausztkutatásnak van külön tanszéke, a népirtásoknak nincsen, holott a holokauszt is csak egy volt a népirtások sorában. Ő küzd is a jelen helyzet ellen.

„A civil társadalom változik. Küzdenünk kell a változáshoz. Az EU-ban egyre több fiatal tud erről, mert a tudományos körök erőfeszítést tesznek a tájékoztatás irányában. Izraelben is ebbe az irányba induló tendencia figyelhető meg, lassan győz a civil szféra, és elismerik végre a népirtás tényét.”

Jellemző szultáni módszer

Az előadásokat követő vitában szóba került, hogy az Egyesült Államok elnökét és a politikusokat azért nem kényszeríti semmi az elismerésre, mert nem tartja senki eléggé fontosnak a történtek ismeretét. Elhangzott az is, hogy bár a törökök szenvedtek eleget a Balkán felszabadítása után, az mégiscsak felszabadítás volt a több száz éves oszmán uralom alól, még ha barbár cselekedetekre is sor került közben. Hogy mit kockáztattak ezzel, azt jól mutatja az Oszmán Birodalom lázadókkal kapcsolatos politikája: a megsemmisítés, kivégzés, így volt ez a tizenhatodik században, a hamidiánus mészárlások alatt és később is. Eklatáns példa, hogy a század elején elszaporodott kóbor kutyákat egy lakatlan, sivár szigetre száműzték, ahol hagyták őket éhen pusztulni és egymást felfalni.

Soha többé

Őze Sándor, a PPKE történelem szakának vezetője zárszavában kiemelte: a Kaukázus nem csak Prométheusz büntetésének és Nagy Sándor kapujának helyszíne, mert az Ararát a megbocsátás helye a Bibliában. Nem történhet többet népirtás. Ezeket el kell ítélni és ki kell iktatni az emberiség történetéből – hangsúlyozta.

Mno.hu

Címkék: ,






Back to Top ↑