Szíria

2017. 12. 27.

Moszkva az Iszlám Állam után az Al-Kaidát akarja szétverni



A terrorellenes harc fő feladata Szíriában most a Nuszra Front (Al-Kaida) terrorszervezet szétverése – jelentette ki szerdán Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Valerij Geraszimov vezérkari főnök.

Az al-Kaidának hűséget fogadó, korábbi nevén Nuszra Front – a jelenlegi Dzsabhat Fatah Al-Sham – iszlamista terrorcsoport domináns szerepet játszik a Hajat Tahrir Al-Sham elnevezésű legerősebb Szíriában tevékenykedő iszlamista szervezetben.

Lavrov akkor beszélt a Nuszra megsemmisítésének fontosságáról, amikor szerdán fogadta Ahmed al-Jarbát, a Szíria Jövője elnevezésű ellenzéki szervezet vezetőjét. Az orosz külügyminiszter rámutatott, hogy a terrorszervezet külföldről kap támogatást.

Lavrov úgy vélekedett, hogy a Szocsiban összehívni tervezett „szíriai nemzeti párbeszéd kongresszusa” segít majd abban, hogy az ENSZ égisze alatt folytatott genfi rendezési tárgyalásokon, közvetlen, előfeltételek nélküli párbeszéd induljon a szíriai kormány és az ellenzék között. Az orosz diplomácia vezetője szerint a párbeszéd középpontjában az új alkotmány elfogadásának és a választások előkészítésének kell állnia.

Lavrov egyébként az ENSZ BT 2254-es határozata alapján megvalósítandó szíriai rendezésről és a Szocsiban a tervek szerint január 29-én és 30-án tartandó tanácskozásról kedden telefonon beszélt Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel.

A kongresszust január 19-én megelőzi majd Oroszország, Törökország és Irán képviselőinek előkészítő tanácskozása a Fekete-tenger partján fekvő városban.

A felek az orosz külügyi tárca tájékoztatása szerint szót ejtettek arról is, hogy megengedhetetlen a feszültség további fokozása a Koreai-félszigeten.

Valerij Geraszimov vezérkari főnök a Komszomolszkaja Pravda címá napilap szerdai számában közölt interjújában elmondta, hogy a Nuszra Front katonai felszámolása 2018-ban befejeződik.

Rámutatott, hogy a terrorszervezet fegyvereseinek egy része a feszültségcsökkentési övezetekben tartózkodik, és akadályozza a tűzszünetet, ezért meg kell semmisíteni őket. Mint mondta, a terrorszervezet legnagyobb létszámban Idleb tartományban van jelen.

Másik fontos, 2018-ra háruló feladatként Geraszimov a politikai rendezést nevezte meg. Elmondta, hogy a hmejmími és a tartuszi támaszpont továbbra is támogatást nyújt a Szíriai Arab Hadseregnek. Szavai szerint orosz katonai tanácsadók a kormányerők minden egységénél vannak, ők tervezik meg a katonai műveleteket, és „segítséget nyújtanak” az irányításban a harci feladatok végrehajtásakor is.

Geraszimov szerint az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyveresei a Szíriában elszenvedett vereség után főképp Líbiába és Délnyugat-Ázsia országaiba, így Afganisztánba csoportosulnak át.

Az orosz vezérkari főnök azzal vádolta meg az Egyesült Államokat,

hogy a szíriai Al-Tanfban lévő bázisán katonai kiképzésben részesíti az Iszlám Állam terroristáit, a Shaddadiban található táborban pedig más szíriai iszlamista erők színeibe „festi át” őket. At-Tanfban Geraszimov szerint mintegy 350, Shaddadiban pedig 750 iszlamista található.

Orientalista.hu – Zenobia MTI nyomán

, , , , , , , , , , , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com