10 milliárd euró tűnt el a befegyasztott belgiumi Kadhafi-számláról
2018. 03. 10.
Valamikor 2013 és 2017 között mintegy 10 milliárd eurónyi pénzösszeg tűnt el szőrén-szálán Moammer Kadhafi líbiai elnök által vezetett, a Nyugat által megdöntött kormánya befagyasztott belgiumi számláiról.
Mivel 2014-ben az amerikai kormány itteni Goodfriendje megalapozatlan korrupciós vádakkal tiltott ki az Egyesült Államokból hat magyar köztisztviselőt, reszkető izgalommal várjuk, mit fog lépni most az amerikai kormány, e feltárt, dokumentált belgiumi pénzeltűnés nyomán.
Hogy Goodfriend jó barátainak külön örömet okozzunk, a történetet a Russia Today globális televízió angol nyelvű szolgálata alapján ismertetjük, amely a belga Le Vif hetilap tényfeltáró vizsgálatát foglalta össze.
A Le Vif újságíró kollégáknak pedig azt ajánljuk, nézzenek szét, mielőtt lelépnek a járdáról, Máltára és Pozsonyra gondolva, mely utóbbi fővárosban a múlt vasárnap gyilkolták meg tényfeltáró kollégánkat.
2013 novemberében a Líbiai Beruházási Hatósághoz, valamint a hozzá tartozó, Bahreinben és Luxembourgban működő Líbiai Külföldi Befektetési Vállalathoz tartozó négy Euroclear Bank számláján 16,1 milliárd euró volt, befagyasztva.
Amikor azonban tavaly a belga hatóságok megpróbálták rátenni a kezüket a pénzre, kiderült,a Euroclear Bank SA-nál nyitott számlákon már csak 5 milliárd euró volt. Ezt Denis Goeman, a brüsszeli ügyészség szóvivője közölte a Le Vif-fel.
Az 5 milliárd eurót a hatóság még mindig le akarja foglalni, de az Euroclear nem hajlandó átadni a pénzt. Az ügyészség kényszerítő intézkedéseket helyett kilátásba.
Az összegeket 2011 márciusában fagyasztották be a Líbia elleni ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt szankciók részeként. Belgium ugyanakkor sohasem engedélyezte a számlák „felolvasztását”.
Kadhafi 2011-ben történt meggyilkolása előtt Líbia jelentős olajexportáló ország volt. A készpénzfolyam jobb kelezése érdekében a líbiai kormány 2006-ban hozta létre a Líbiai Beruházási Hatóságot, hogy külföldön fektesse be a fekete arany eladásából származó pénzt.
Amikor azonban a NATO 2011-ben beavatkozott Líbiában, az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat vezetett be a líbiai kormány vagyona ellen és elkobzott mintegy 67 milliárd dollárnyi összeget a Líbiai Beruházási Hatóságtól, annak európai és észak-amerikai számláiról.
A befagyasztott négy belga számláról mentek a kamatkifizetések.
Egy Euroclear banki alkalmazott és egy belga pénzügyminisztériumi tisztviselő közötti levélváltás szerint havi egy alkalommal utaltak át kamatkifizetéseket Luxembourg és Bahrein irányába.
Miközben a belga pénzügyminisztérium nyomatékkal állítja, hogy a kamatkifizetések legálisak voltak, a Le Vif tegnapi cikke viszont biztos benne, hogy a belga hatóságoknak több, nagyon fontos kérdést meg kell válaszolniuk. Közülük a legfontosabb: hová tűnt a 10 milliárd euró?
Ma reggel 9:30-kor megtekintettük a brüsszeli amerikai nagykövetség honlapját, hogy megnézzük, van-e valamiféle goodfriendi nyilatkozat a pénzeltűnés ügyében. Nem volt. Mint ahogyan egy fél év múlva sem lesz. És hogy el ne felejtsük: éljenek a Washington által sohasem említett bahreini és szaúdi emberi joghelyzetek, a luxembourgi korrupciómentes nagyon nagyhercegség és le Robert Fico szlovák miniszterelnökkel, akit a pozsonyi amerikai nagykövetség tegnap teremtett le, amiért Orbán-féle összeesküvésekbe csavarodott Soros ügyében.
Ja, és éljen a vagyonát offshore-osan kezelő, adófizetést elkerülő és most éppen a Fico-kormányt buktatni akaró globális goodfriendünk, George Soros!
Magyar Idők – Lovasistvan.hu, Russia Today