A Hezbollah segélyszállítmányokat küldött Szíriába
2023. 02. 21.
A libanoni Hezbollah mozgalom szóvivője, Hashem Safieddine egy sajtótájékoztatón közölte, hogy segélyszállítmányt küldenek a földrengés sújtotta szíriai városokba.
Egy 23 kamionból álló konvoj már el is indult Lattakia városába, hogy élelmiszert és gyógyszereket vigyen a rászoruló lakosságnak.
Adnan Moqadem, a Hezbollah egészségügyi szervezetének vezetője elmondta, hogy ezen kívül újabb konvojokat is fognak indítani Szíriába. A szállítmányokat pedig a Vörös Félhold segélyszervezet számára fogják átadni.
A Hezbollah mozgalmon kívül Libanon állam is küldött mentőcsapatokat a földrengés után Szíriába és a libanoni kormány úgy döntött, hogy az ország szárazföldi határait és kikötőit is megnyitja a Szíriának szánt segélyszállítmányok számára.
A bejrúti nemzetközi repülőtérre már érkeztek is Szíriának szánt segélyszállítmányok Olaszországból.
Orientalista.hu-Al-Isfahani (France 24)