Diplomácia

2019. 01. 16.

A palesztin elnök veszi át a G77 csoportjának vezetését az ENSZ-ben

 Mahmúd Abbász palesztin elnök hétfőn New Yorkba utazott, hogy átvegye az Egyesült Nemzetek Szervezete fejlődő országokat magába foglaló jelentős blokkjának vezetői posztját a JTA értesülései szerint.

Abbász kedden örökli meg a 77-es csoport vezetését Egyiptomtól. Az ENSZ Közgyűlése októberben szavazta meg, hogy a Palesztinára bízza a csoport vezetését 2019-ben, ezáltal lehetővé téve, hogy a Palesztina szinte teljes jogú ENSZ-tagállamként intézkedhessen a 2019. évi üléseken.

Abbász szóvivője, Nabil Abu Rudeineh, „fontos történelmi eseménynek” nevezte a hírt.

„Az is fontos eredmény, hogy érvényesítjük a nemzetközi közösségben a palesztin identitást, amit a gyarmati hatalmak több évszázadon keresztül próbáltak eltörölni,” – mondta a Ma’an hírügynökségnek.

Abbászt 2005-ben választották meg Jasszer Arafat utódjának és a múlt héten kezdte meg  hivatali idejének 15. évét.

2012-ben az ENSZ Közgyűlése tagállamainak többsége jóváhagyta a „Palesztina állam” de facto elismerését, mely megfigyelői státusszal rendelkezik a szervezetben.

Az októberben jóváhagyott egyiptomi állásfoglalás lehetővé teszi, hogy a Palesztina eljárást folytasson, mint tagállam a G77 és Kína nevében eljárva – nyilatkozatokat tegyen, módosításokat és javaslatokat nyújtson be, továbbá jogosult válaszolni és napirendi pontokat javasolni.

Az elmúlt években a Palesztina csatlakozott a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) is, és megpróbált nyomozást kezdeményezni az állítólagos „izraeli háborús bűncselekmények” kivizsgálására Júdában, Szamáriában és Gázában.

Ezenkívül csatlakozott a Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez (OPCW), valamint a genfi székhelyű Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezetéhez (UNCTAD), a bécsi székhelyű ENSZ Iparfejlesztési Szervezetéhez (UNIDO), valamint a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményhez.

A G-77 1976 óta tagjaként ismeri el Palesztinát. A blokk kezdetben 77-tagállamból állt, mely mára 134-re bővült, ezzel a világ népességének legalább 80 százalékát képviseli. Célja a tagok gazdasági fejlődésének előmozdítása.

Újkelet nyomán

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑