Diplomácia

2018. 12. 29.

Az arab országok sorra nyitják meg újra nagykövetségeiket Damaszkuszban

Korábban már beszámoltunk arról, hogy néhány arab ország azt tervezi, hogy újra megnyitja nagykövetségét Damaszkuszban. 2012-ben ugyanis, amikor Szíriában elkezdődött a fegyveres konfliktus, az arab országok egy jelentős része úgy döntött, hogy bezárja követségét Damaszkuszban és egyben meg is szakítja a diplomáciai kapcsolatot a szíriai kormánnyal. Ebben az ügyben 2012-ben még az Arab Liga rendkívüli ülését is összehívták.

Számos arab ország döntése mögött az állt, hogy többen is az Egyesült Államokból importált ún. ,,szíriai ellenzéki csoportokat,, és a ,,Szabad Szíriai Hadseregnek (FSA),, elnevezett terrorista csoportot támogatják. Ebben élen járt Szaúd Arábia, Katar és Bahrein, akik olyan szélsőséges fegyveres csoportokat is támogatni kezdtek, mint például a különböző nyugati államok által létrehozott Iszlám Állam, vagy a Nuszra Front.

Szíria szövetségeseinek (Oroszország, Irán) támogatásával azonban a katonai helyzet gyorsan változott és a 2017-es év végére, illetve a 2018-as évben a Szíriai Arab Hadseregnek sikerült az ország szinte valamennyi terroristák által megszállt területét felszabadítania. A katonai sikerek láttán pedig az elbizonytalanodott arab vezetők is belátták, hogy a szíriai kormány stabil és a nyugati média igaztalan állításai ellenére Bashar Al-Assad elnök úr támogatottsága is jelentős a szíriai lakosság körében. Az általuk elképzelt ún. ,,rendszerváltás,, tehát nem fog bekövetkezni.

Az arab államok egy részében tehát megszületett az a döntés, hogy a 2012-ben elkövetett hibájukat helyrehozzák és újra megnyissák diplomáciai képviseletüket a szíriai fővárosban. Elsőként az Egyesült Arab Emirátusok jelentette be követségének megnyitását, melyre egyébként számítani lehetett az után, hogy a követségük épületét hetekkel ezelőtt elkezdték felújítani. A tegnapi napon a bejelentés meg is történt és az új kijelölt nagykövet jelenlétében fel is vonták az Egyesült Arab Emirátusok lobogóját az újra megnyitott nagykövetség épületénél.

Az Emirátusok új nagykövete szerint nem ők az egyetlenek akik megnyitják követségüket Damaszkuszban, ugyanis több ország részéről is vannak tervek hasonló lépéssel kapcsolatban. Erre utaló jel például a szudáni elnök, Omar Al-Bashir ebben a hónapban Damaszkuszban tett látogatása. A szudáni elnök hivatalos látogatása során szintén kijelentette, hogy újból fel kívánja venni a diplomáciai kapcsolatokat Szíriával.

A napokban Tunézia részéről is történtek előrelépések, ugyanis az egyik tunéziai légitársaság bejelentette, hogy újból lesz közvetlen repülőjárat Tunisz és Damaszkusz között. A tunéziai kormány pedig szintén követségének újra nyitását tervezi a szíriai fővárosban. De a napokban ugyanez a döntés született meg az egyiptomi és a bahreini kormányzat részéről. Ugyanez az irányvonal jellemzi az Arab Liga tagjait, akik újból szívesen együttműködnének a szíriai kormánnyal, mivel a fegyveres konfliktus kezdetén a testület felfüggesztette Szíria tagságát az Arab Ligában.

Orientalista.hu – Al-Isfahani

Sharing is caring!

, , , , , , , ,




Back to Top ↑