A DK célkeresztjében a Hungary Helps

A Demokratikus Koalíció törvénymódosításban kezdeményezi, hogy ne lehessen külföldi templomokra vagy kórházakra költeni a magyar adófizetők pénzét, amíg egyetlen magyar kórháznak is tartozása van – közölte Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt parlamenti frakciójának szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.

A politikus a magyar emberek ellen elkövetett „bűnnek” nevezte, hogy – mint mondta – miközben „darabjaira esik szét” a magyar egészségügy, szakrendelések állnak le és teljes kórházi osztályok maradnak orvos nélkül, a kormány a Hungary Helps program keretében iraki lakóházakra, libanoni és mexikói templomokra, illetve szíriai, vietnami és nigériai kórházakra költi a magyar adófizetők pénzét.

Hangsúlyozta: szinte nincsen ma olyan magyar kórház, amelynek ne lenne több milliárd forintos tartozása, ami miatt a magyarok ellátásán és vizsgálatain kell spórolni. Gréczy Zsolt példaként a Honvédkórházat hozta fel, mondván: az intézménynek 1,5 milliárd forintos tartozása van, és éppen most mondott fel 54 orvos, illetve veszélybe került a koraszülött intenzív osztály működése is.

Közölte: a DK szerint a kormány elsődleges feladata az „európai magyarok” problémáinak megoldása, minden más csak ezután következhet. Ezért a DK törvénymódosításban tiltaná meg, hogy „mexikói templomokra és nigériai kórházra” költsön a kormány, amíg a magyar kórházak a csőd szélén állnak – tette hozzá.

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár szerdán este közösségi oldalán kommentálta a hírt. Szerinte azzal, hogy “Gyurcsány Ferenc és a migrációpárti, keresztényellenes Demokratikus Koalíció be akarja tiltani” a Hungary Helps Programot, a projekt újabb elismerését jelenti.

MTI, S4C.News

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑