A háború sújtotta etiópiai Tigrében emberek haldokolnak, éheznek és rettegnek

 A harcok sújtotta észak-etiópiai Tigrében emberek halnak meg az egészségügyi ellátás hiánya miatt, élelmiszer- és vízhiány sújtja őket, és továbbra is “rettegnek” – közölték segélyszervezetek szerdán, amelyeknek végül sikerült eljutniuk a tigréi régió távolibb részeire.

A szövetségi hadsereg november elején indított offenzívát a térséget korábban uraló Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) ellen, amelyet felkeléssel vádolt. Ezrek haltak meg, további több mint 300 ezren menekültek el otthonaikból a harcok és légicsapások során, humanitárius katasztrófa alakult ki a már amúgy is szegény, körülbelül ötmillió lakosú régióban.

Bár az etióp kormány november végén azt állította, hogy sikerült elfoglalnia a tartomány székhelyét, Mekelét, az ENSZ, a segélyszervezetek és tisztségviselők szerint továbbra sem tudják teljes mértékben elérni a nélkülözőket az erőszak, a bürokrácia és a logisztikai akadályok miatt.

“Az emberek rettegnek, sokat szenvedtek” – mondta a Reuters hírügynökségnek Mari Carmen Vinoles, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű civil szervezet vészhelyzeti programjának vezetője azt követően, hogy az MSF-nek sikerült meglátogatnia a tartományi Adigrat és Akszúm városok környékét.

Az MSF szerint a tartományi székhelyen és egy pár városon kívül alig volt egészségügyi ellátás a térségben, emberek halnak meg az életmentő segítség nélkül. Vinoles szerint Adigratban az orvosok és ápolók küzdenek azért, hogy életben tartsák az éhező pácienseket, a főkórház mentőautóit ellopták.

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) hétfőn közölte, hogy az alultápláltság a fő halálozási ok a klinikákon Sire városában, ahol a helyzet különösen súlyos.

Tigré tartományban számos ember támaszkodott az élelmiszersegélyre a háború előtt is, 2020 elején helyzetüket sáskajárások rontották.

Tigré központi része egy “fekete lyuk”, mivel a legtöbb ember a falvakban marad, a segélyszervezetek pedig csak a városokba juthatnak be – mondta az Action Against Hunger (AAH) nevű humanitárius szervezet etiópiai igazgatója, Pánosz Navrozídisz. A harcok elől a hegyekben rejtőzködő emberek nem tudnak sem élelmiszerhez, sem orvosi ellátáshoz jutni – tette hozzá.

Az MSF és az AAH is arról számolt be, hogy három hónapja nem fizettek ki egészségügyi dolgozókat.

Az Ethiopian Press Agency nevű hivatalos hírügynökség idézte a tigréi vízgazdálkodási hivatalt, amely szerint fogyóban van a tiszta víz a kárt szenvedett infrastruktúra, a kifosztott irodák, az eltulajdonított felszerelés és az üzemképtelen gát miatt.

Tigré térsége továbbra is nehezen hozzáférhető a média számára, így a Reutersnek nem sikerült az állításokat függetlenül megerősítenie. Mindazonáltal Mulu Nega, a kormány által kinevezett ideiglenes tigréi vezető a hírügynökségnek a héten azt állította, hogy a hatóságok a hétvégén elkezdtek segélyeket osztani a lakosoknak.

A békeügyi minisztérium kedden közölte, hogy a kormány együttműködik a humanitárius partnerekkel a segély mihamarabbi eljuttatása végett 1,8 millió ember számára.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑