Cadmus

A nagyszámú szíriai menekültet befogadó országok támogatását szorgalmazta az ENSZ

 legtöbb szíriai menekültet befogadó öt ország, Törökország, Libanon, Jordánia, Irak és Egyiptom nagylelkű támogatására szólított fel csütörtökön Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa a hónap végén rendezendő adományozó konferencia előtt.

A menekültek ellátását célzó programokra a világszervezetnek 5,8 milliárd dollárra lesz szüksége. Grandi figyelmeztetett, hogy nem lehet kizárni az újabb migrációs hullámokat Európa felé, amennyiben ezek a programok nem kapnak megfelelő támogatást.

“Már most vannak bárkák, amelyek Libanonból Ciprus irányába indulnak” – hangsúlyozta Grandi.

Az ENSZ égisze alatt március 29-ével kezdődően tartanak kétnapos donorkonferenciát.

Az ENSZ Fejlesztési Programját (UNDP) vezető Achim Steiner a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva arról beszélt, hogy nem érhet senkit sem meglepetésként, ha az emberek, akik nem tudják ellátni gyermekeiket, nem kapnak orvosi ellátást, a gyermekeik pedig iskolai oktatást ebben a kétségbe ejtő helyzetben megpróbálnak tovább állni.

A világszervezet tervei szerint 5,5 millió menekültet és további 4,8 millió rászorulót támogatnának az érintett öt országban. Ez az öt állam a szíriai menekültek 85 százalékának biztosít menedéket. Grandi genfi sajtótájékoztatóján nehezményezte, hogy tavaly a tervezett ENSZ-programok mindössze 53 százalékát tudták finanszírozni, 2018-ban ez az arány 60 százalék volt.

Grandi kiemelte, hogy különösen Libanon helyzete aggasztó. “Amennyiben most cserben hagyjuk a menekülteket, az egy újabb szög lesz az ország koporsójában” – fogalmazott az ENSZ főbiztosa.

Libanon 2019 óta súlyos gazdasági válságban van, amelyet belpolitikai instabilitás is tetéz. A gazdasági nehézségek miatt rendszeresek a tömegtüntetések.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint több mint egymillió regisztrált szíriai menekült tartózkodik Libanonban, a bejrúti vezetés azonban számukat másfél millióra becsüli.

MTI

Sharing is caring!

, , , , , , , , , ,




Back to Top ↑