Cadmus fordítás Cadmus

A Szíriai Arab Hadsereg visszafoglalta a Panoráma ellenőrzőpontot Deir Ezzorban

2016. 05. 21.

Csütörtök éjjel a Szíriai Arab Hadsereg, Köztársasági Gárda 104. Légideszant Dandár, a 17. Tartalék Hadosztály 137. Gépesített Dandára támogatásával visszafoglalta a Panoráma ellenőrzőpontot Nyugat-Deir Ezzorban az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet ellen folytatott két napos harcot követően – írja az Al-Masdar News.

A Panoráma ellenőrzőpont visszafoglalása után a Szíriai Fegyveres Erők tovább nyomultak nyugat felé az Örmény Temető irányába, likvidálva az “Iszlám Állam” terrorszervezet számos fegyveresét az előretörésük során.

A Szíriai Fegyveres Erők este (damaszkuszi idő szerint) 10.45 órakor képesek voltak elérni az Örmény Temető külterületét, a falhoz szorítva ezzel az ISIS terroristákat Deir Ezzor városnak ezen hadászatilag fontos fekvésű nyugati helyszínén.

A Szíriai Arab Hadsereg csütörtöki sikere nagyobb részben a 104. Dandártól érkező jelenlegi erősítésnek köszönhető; ezek a katonák egy prominens szíriai tábornok, Isszam Zaher Al-Din vezérőrnagy úr parancsnoksága alatt harcolnak.

Szíriai Arab Hadsereg

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑