Cadmus fordítás Cadmus

Amerikai-szaúdi tárgyalások zajlottak Jemenről

Joe Biden amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel kezdett tárgyalásokat hétfőn Rijádban.

Az AP amerikai hírügynökség rámutatott, hogy az Egyesült Államok szeretne tűzszünetet elérni a szaúdi királyság és a húszi lázadók között évek óta folyó háborúskodásban.

Jake Sullivan a Biden-adminisztráció legmagasabb rangú amerikai kormánytisztviselője, aki eddig Szaúd-Arábiába látogatott.

A szaúdi koronaherceg mellett az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó várhatóan találkozik annak fivérével, Khalid bin Szalmán szaúdi védelmi miniszterhelyettessel is, közölte két névtelenül nyilatkozó, vezető amerikai kormánytisztviselő.

A Fehér Ház mindezidáig nagyrészt kerülte a trónörökössel való találkozót azóta, hogy egy februárban nyilvánosságra hozott CIA jelentés szerint vélhetően Mohamed bin Szalmán hagyta jóvá Dzsamál Hasogdzsi, a Washington Post kolumnistájának és a szaúdi rezsim kritikusának meggyilkolását az isztambuli szaúdi főkonzulátuson 2018-ban végrehajtott különleges műveletben.

Ugyanakkor a Fehér Ház arra a következtetésre jutott, hogy a világ talán egyik legbonyolultabb konfliktusát nem lehet megoldani a legmagasabb rangú szaúdi tisztségviselőkkel való négyszemközti találkozó nélkül, tette hozzá az egyik vezető amerikai kormánytisztviselő.

Emily Horne, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője kifejtette, hogy Jake Sullivan szaúdi látogatása után ellátogat az Egyesült Arab Emírségekbe is, amely Rijád szövetségese a jemeni háborúban, de a szóvivő további részleteket közölt.

Jake Sullivan szaúdi látogatására olyan időpontban került sor, amikor még tovább romlott a helyzet az arab világ legszegényebb országában, Jemenben. A harcok felerősödtek a kulcsfontosságú Marib városában, ahol az Irán által támogatott lázadók igyekeztek megszabadulni a kőolajban gazdag észak-jemeni városban a szaúdi vezetés által támogatott helyi kormányzattól.

A háború befejezésére irányuló nemzetközi erőfeszítések nem hoztak eredményt. Tim Lenderking, az amerikai jemeni különleges megbízott a húszikat hibáztatta júliusban, amiért továbbra is “elutasítják a fegyverszünettel és politikai tárgyalásokkal kapcsolatos érdemi megbeszéléseket”.

Szaúd-Arábia 2021 első felében tűzszüneti javaslatot adott át a jemeni húszi lázadók részére, ezzel is igyekezve javítani a Biden-adminisztrációnak a rijádi vezetésről alkotott véleményén.

A szaúdi kormányzat számos nemzetközi bírálatot kapott, miután korábban polgári áldozatokkal járó légi támadásokat hajtott végre, és az általános éhezést erősítő embargókat léptetett érvénybe az éhínség határán egyensúlyozó országgal szemben.

Hans Grundberg, az ENSZ újonnan kinevezett különleges megbízottja nemrég kijelentette, hogy Jemen “egy végtelen háborús állapotba ragadt”, és nem lesz könnyű a több mint hatéves konfliktus lezárását célzó tárgyalások folytatása.

MTI

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑