2018. 09. 21.

Ashura a legmegdöbbentőbb ünnepe (videó)

 

A siíta muszlimok csütörtökön ünneplik az Ashura nevű ünnepet, ami az egyik legbrutálisabb esemény az egész világon.

A siíta muszlimok világszerte csütörtökön és pénteken ünneplik az Ashura nevű eseményt, mellyel Mohamed próféta unokájának, Al-Huszajn ibn Ali haláláról emlékeznek meg. Azonban nem emiatt lett híres az esemény, hanem azért, mert a hívők a legbrutálisabb módon tisztelegnek vallásuk alapítója, illetve annak családtagja előtt.

A követők ezen a napon éles késekkel és más egyéb szúró-vágó eszközökkel igyekeznek minél nagyobb kárt tenni magukban, sokan korbáccsal, valamint borotvapengékkel ütik a tesüket.

Az iraki Nedzsefben is rengetegen vettek részt az ünnepségen, egyikük a gyermekét is elvitte és őt is megvágta.


A felvételeken látni, ahogy a mecsetben mindenki fehér leplet visel, amit szinte mindenhol beborítanak a vérfoltok.

Az idei Ashurát helyi idő szerint csütörtök naplementétől a pénteki naplementéig tartják. A dél-iraki Kerbalába még a szomszédos Iránból is sokan szoktak ebben az időben elvándorolni, ugyanis ott található a hatszázas években élő vallási élenjárónak a nyughelye.

888.hu, nyomán Youtube

, , , , , , ,




Back to Top ↑