Az ENSZ szíriai különmegbízottja szerint nincs elmozdulás a alkotmányozó bizottság munkájában
2021. 01. 30.
Elégedetlenségét fejezte ki pénteken Geir Pedersen, az ENSZ szíriai különmegbízottja amiatt, hogy nincs elmozdulás a szíriai alkotmányozó bizottság munkájában.
Pedersen bejelentette, hogy hamarosan Damaszkuszba utazik, miután a szíriai alkotmányozó bizottság legutóbbi, ötödik – egyhetes – tárgyalási fordulóján sem kezdte meg a szíriai alaptörvény kidolgozását.
A szíriai kormány, ellenzék és civiltársadalom képviselőiből álló 45 tagú testületnek az ENSZ égisze alatt zajló üléseinek az a célja, hogy előkészítse a 2011 márciusában kirobbant szíriai polgárháború rendezését.
Sajtótájékoztatóján Pedersen hangsúlyozta: nem sikerült olyan megoldást találni, amivel előrelépést lehetne elérni, s “nem folytathatják az ülésezést, ha nem változtatnak ezen”.
Hádi al-Bahra, a szíriai ellenzék delegációjának vezetője a megbeszélések hétfői kezdete előtt azzal vádolta a damaszkuszi kormány képviselőit, hogy halogató taktikát alkalmaznak.
Pedersen beszámolója szerint a damaszkuszi rezsim küldöttségének vezetője Ahmed al-Kusbari a megbeszélések előtt elutasította az ő és az ellenzéki delegáció javaslatait a további eljárásrendről.
Az egyeztetések légkörét a konfliktus szereplőinek egymás iránti mély bizalmatlansága jellemzi.
MTI