Cadmus fordítás Cadmus

Az iráni elnök lépéseket tervez az amerikai szankciók felfüggesztéséért

A teheráni kormány lépéseket fog tenni az Egyesült Államok zsarnoki szankcióinak felfüggesztéséért – mondta keddi beszédében Ebrahim Raiszi új iráni elnök, akit csütörtökön iktatnak be hivatalába.

Raiszi azt követően mondott beszédet egy teheráni ceremónián, hogy Ali Hamenei legfelsőbb iráni vezető hivatalosan is bejelentette az egykori teheráni főügyész győzelmét az elnökválasztáson, támogatásáról biztosítva őt.

Hamenei kiemelte: a “bölcs, fáradhatatlan, tapasztalt és népszerű” Raiszi – Mohamed próféta családjának leszármazottjaként – a múltban mindig is “a forradalom fényes útját követte”. A legfelsőbb vezető egyúttal sok sikert kívánt az új elnök munkájához.

A hatvanéves Raiszi a szavazatok 62 százalékát szerezte meg a júniusi elnökválasztáson, rekordalacsony részvétel mellett.

Az ünnepségen Haszan Róháni leköszönő államfő, valamint a legfőbb politikai és katonai tisztségviselők vettek részt.

Raiszi csütörtökön teszi le hivatali esküjét a parlament előtt, és itt ismerteti majd jelöltjeit a miniszteri tisztségekre.

Az új elnök megígérte: javít az ország gazdasági helyzetén, amelyet a 2018-ban újra életbe léptetett amerikai szankciók romba döntöttek.

Raiszi előtt számos kihívás áll: egyebek között az iráni valuta elértéktelenedése, a gazdasági válság, a koronavírus-világjárvány, valamint az áram- és vízellátás akadozása.

Nemzetközi szinten az egyik legégetőbb kérdés az, hogy sikerül-e életre kelteni a 2015-ös többhatalmi atomalkut, amely összeomlott azt követően, hogy az Egyesült Államok 2018-ban kilépett belőle.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑