Cadmus fordítás Cadmus

Bangladesben több vállalatától is erőszakkal fosztották meg a Nobel-békedíjas közgazdászt, Muhammad Junuszt

2024. 02. 15.

Muhammad Junusz Nobel-békedíjas bangladesi közgazdász és üzletember csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy több vállalatától is erőszakkal fosztották meg a bangladesi hatóságok.

Elmondása szerint a hét elején több vállalkozásának irodáit erőszakkal szállták meg ismeretlenek, akik aztán az ott dolgozókat sem engedték be. Hozzátette, hogy az irodákba ennek ellenére mégis bejutó dolgozóknak azt mondták, hogy több cég élére új vezetőket neveztek ki, továbbá Junusz szerint elismerték, hogy az Avami Liga, vagyis a kormánypárt szimpatizánsai.

Az üzletember azt is elmondta, felháborítónak tartja, hogy a rendőrség az üggyel kapcsolatos panaszát azért nem volt hajlandó befogadni, mert szerintük nem történt szabálytalanság.

A jelenleg 83 éves, a szegények bankáraként nemzetközileg is ismertté vált Junusz 1983-ban alapította meg a közösségi fejlesztéseket és kisvállalkozásokat támogató Grameen Bankot. A bankot a bangladesi kormányfő azért bírálta, mert szerinte csaknem 20 százalékos kamatra adott hitelt az ügyfeleinek.

Muhammad Junuszt január elején négy munkatársával együtt hat hónap börtönbüntetésre ítélték, mert a munkajogi előírásokat megsértve nem képeztek pénzügyi tartalékalapot a Grameen Telecom nevű non-profit társaság vezetőiként. Junusz és társai visszautasították a vádat és bejelentették, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.

Az üzletember ellen ezen kívül több más vizsgálat is folyik, amelyekben korrupcióval és pénzmosással is gyanúsítják. Támogatói szerint azonban ezek a vádak politikailag motiváltak, hiszen Junusz rossz viszonyban van Haszina Vazed kormányfővel.

Tavaly Márciusban négy nemzetközileg elismert személyiség, köztük Ban Ki Mun volt ENSZ főtitkár, és Barack Obama korábbi amerikai elnök is aláírta azt a nyílt levelet amelyben arra szólították fel a bangladesi vezetést, hogy fejezze be a Nobel-békedíjas közgazdász folyamatos zaklatását.

Junusz 2006-ban nyerte el a Nobel-békedíjat a mikrohitelezés és mikrofinanszírozás koncepciójának kidolgozásáért, amivel a Norvég Nobel-bizottság szerint óriási hozzájárulást tett ahhoz, hogy tömegek tudjanak kiemelkedni a szegénységből.

MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑