Cadmus fordítás Cadmus

Együttműködik az ENSZ az új libanoni kormánnyal

2020. 01. 22.

Üdvözölte az új libanoni kormány megalakulását António Guterres ENSZ-főtitkár a szóvivője által szerdára virradóra kiadott nyilatkozatban, hangsúlyozva, hogy a világszervezet támogatásáról biztosítja az új vezetőket az országot sújtó példátlan gazdasági válság kezelésében.

Guterres együtt fog működni Hasszán Diáb miniszterelnökkel, hogy támogassa az új kormány reformterveinek megvalósítását – áll a Stéphane Dujarric szóvivő által jegyzett nyilatkozatban, amely egyúttal megerősíti az ENSZ elkötelezettségét Libanon szuverenitása, stabilitása és politikai függetlensége mellett.

A közel-keleti országban október közepén robbantak ki erőszakos tüntetések a korrupció és a tervezett adóemelések elleni tiltakozásul. A kialakult politikai válság hatására lemondott Szaad Haríri miniszterelnök is, s végül mintegy három hónap után, kedden a Hezbollah síita szervezet támogatását élvező Hasszán Diáb akadémikus vezetésével egy húszfős, túlnyomó részben szakértőkből álló kabinet alakult.

Mivel a miniszterek nem a pártok küldöttei, teljesül a tüntetők egyik legfontosabb követelése, az emberek ugyanis a teljes politikai vezetés lemondását sürgették. Emellett az ország történetében első alkalommal egy nő vezeti majd a védelmi minisztériumot, és ugyanő tölti be a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is.

Hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑