Cadmus fordítás Cadmus

Életfogytiglanra ítélték az Iszlám Állam egy terroristáját Budapesten

Jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte bűnszervezetben és társtettesként elkövetett emberiesség elleni bűntett miatt Hassan F. szír férfit, az Iszlám Állam egykori katonáját a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn. A vádlott feltételesen sem bocsátható szabadságra – tájékoztatta a táblabíróság hétfőn az MTI-t.

A Fővárosi Törvényszék tavaly decemberi elsőfokú ítéletét a táblabíróság annyiban változtatta meg, hogy pontosította a bűnszervezetben elkövetés megjelölését, kizárta a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának lehetőségét, továbbá járulékos kérdésekben kiegészítette és helyesbítette a törvényszéki rendelkezéseket. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta – olvasható a közleményben.

Hozzátették: a vádlottat Magyarország területéről végleg kiutasították.

Az elsőfokú eljárás tényállása szerint a fiatal férfi 2015 májusában a polgárháborús Szíriában részt vett legalább két gyilkosságban, köztük nyilvános lefejezésben.

Az eljárás adatai szerint F. Hassan az Iszlám Állam egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka lett, a terrorszervezet céljaival azonosult. A terrorszervezet az uralma alatt álló területek lakosságát kivégzésekkel, kínzásokkal módszeresen megfélemlítette, a szervezethez nem csatlakozó, a bevezetett törvényeik szerint az “iszlám ellenségeinek” tekinthető embereket, közösségeket elrettentő módszerekkel megbüntette, megsemmisítette.

A vádlott 2015 májusában egy szíriai város elfoglalását kapta feladatul, ennek részeként a céljaikkal nem azonosulókról “halállistát” készített, majd a város főterén egy társával a település vallási vezetőjét, az imámot lefejezte, és erről a megfélemlítés fokozása érdekében felvétel is készült, amelyet nyilvánosságra hoztak. Hassan a társaival a település lakosságát, a leendő áldozatok családtagjait – köztük nőket és gyerekeket – arra kényszerített, hogy a kivégzést nézzék végig, valamint kérjenek bocsánatot, hogy életben maradhassanak.

A táblabíróság hétfőn azt közölte: az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében az ügyész kérte, a másodfokú bíróság állapítsa meg, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége kizárt. A vádlott és védője pedig felmentésért fellebbezett.

A másodfokú eljárásban, az utolsó szó jogán a vádlott azt elismerte, hogy az Iszlám Állam tagja volt.
Az ítélőtábla annyiban egészítette ki az elsőfokú ítélet indokolását, hogy a vádlott személyével és “aktív cselekvőségével” csak egyetlen – mobiltelefonnal is felvett – kivégzést hozott összefüggésbe, míg a vád tárgyává tett egyéb haláleseteket az Iszlám Államhoz mint bűnszervezethez kötötte, amelynek a vádlott is tagja volt – fűzték hozzá.

Az emberiesség elleni bűntett elkövetéséért az elsőfokú bíróság törvényesen ítélte a vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre, azonban tévedett, amikor a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéről rendelkezett. A törvény kötelező rendelkezése értelmében abból ki kell zárni a terheltet, ha az emberiesség elleni bűncselekményt bűnszervezetben követi el, ezért az ítélőtábla H. F. büntetését tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre változtatta.

A férfit 2018-ban fogták el a magyar hatóságok Budapesten, a Liszt Ferenc-repülőtéren hamis okiratokkal, és időközben már elítélték embercsempészés és más bűncselekmények miatt.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑