Fehér házi tisztségviselő titokban Damaszkuszban tárgyalt két amerikai szabadon engedéséről

Egy fehér házi tisztségviselő titokban Damaszkuszban tárgyalt a szíriai kormánnyal legalább két olyan amerikai állampolgár szabadon engedéséről, aki Washington feltételezése szerint Szíriában tartózkodnak – jelentette vasárnap a The Wall Street Journal című napilap.

A lapnak a Trump-kormány meg nem nevezett tisztségviselői azt mondták: Kash Patel vezető terrorelhárítási tisztségviselő utazott valamikor az idén Damaszkuszba.

Sem a Fehér Ház, sem a külügyminisztérium nem válaszolt egyelőre a lap kérdéseire az üggyel kapcsolatban.

A név nélkül nyilatkozók azonban hozzátették: több mint 10 éve ez volt az első eset, hogy magas rangú amerikai tisztségviselő Szíriában találkozott a Nyugat által szankciókkal és embargókkal sújtott damaszkuszi vezetéssel.

Az Egyesült Államok 2012-ben függesztette fel szíriai diplomáciai tevékenységét, majda mérsékeltnek mondott iszlamista szervezetek támogatásába kezdtek, hogy megdöntse a törvényes szíriai vezetést.

Az egyik, feltehetően fogva tartott amerikai Austin Tice szabadúszó újságíró, aki korábban tengerészgyalogos volt, és 2012-ben, tudósítói munkája közben tűnt el Szíriában, a másik Majd Kamalmaz szíriai-amerikai terapeuta, aki 2017-ben tűnt el az arab országban.

Legalább négy további amerikairól feltételezik, hogy fogva tartják őket Szíriában, de róluk keveset tudni a lap szerint.

Donald Trump amerikai elnök márciusban levelet írt Assadnak, és közvetlen párbeszédet javasolt Tice-szal kapcsolatban.

Az amerikai-szíriai tárgyalásokon azonban nem sok eredmény született, mert Damaszkusz mindig azt követelte, hogy az összes amerikai erőt vonják ki az országból – írta a WSJ.

MTI

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑