Hat év után hazatérhetnek falujukba az elűzött szíriai keresztények

Hónapokig tartó tárgyalások és erőfeszítések után az Orosz Megbékélési Központ és helyi keresztény papok elérték, hogy a Dél-Szíriában található Kharaba településből kiköltözzenek az iszlamista csoportok által betelepített házfoglalók.

Több év után ismét megkondultak a harangok Kharaba község templomtornyaiban, üdvözölve az első hazatérő keresztény családokat, akik sok évnyi szenvedés és távollét után ismét saját otthonaikban lakhatnak – írta meg a 7al.net.

AzAl-Sweyda tartományban található keresztény falut 2014-ben szállták meg a Daraa tartományból érkező iszlamista csoportok. A dzsihadisták szokás szerint elkobozták az általuk hitetlennek nevezett keresztények vagyonát, majd hadizsákmányként egymás között szétosztották, vagy értékesítették.

Így kerülhetett sor arra, hogy az egykoron ötezer fős keresztény faluba Daraaból érkező muszlim családok telepedtek le és foglalták el a keresztény házakat.

2018 végén a szíriai hadsereg felszabadította Kharabát az iszlamisták uralma alól, ezzel egyidejűleg a további hadműveletek kiinduló pontjává tették meg a települést.

Végül orosz közvetítéssel a szíriai vezetés békeszerződést kötött a térséget uraló iszlamista hátterű Ötödik Légió nevű szervezettel, amely az egyezmény értelmében a szíriai hatóságokkal együttműködve megtarthatta ellenőrző pontjait.

A teljes cikket itt olvashatják el.

Vasárnap.hu

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑