Cadmus fordítás Cadmus

Iránban rekordot döntött a fertőzöttek napi száma

Iránban rekordot döntött a koronavírussal fertőzöttek napi száma hétfőn, az elmúlt 24 órában több mint 37 189 esetet regisztráltak az országban – közölte az iráni sajtó hétfőn.

Csaknem hasonlóan nagyszámú fertőzöttet, 34 951 esetet július 31-én jelentették a helyi hatóságok.
Az állami televízió összesítése szerint az elmúlt egy napban 411 újabb halálos áldozatot követelt a kór, amivel a halottak száma a járvány kitörése óta 91 407-re emelkedett, a fertőzötteké pedig eléri a csaknem négymilliót, ami a legmagasabb szint a Közel-Keleten.

A koronavírus jóval fertőzőbb, delta variánsának terjedése okoz súlyos gondot Iránban is. Az ország egészségügyi ellátórendszere ismét a teljesítőképessége határához érkezett. Több iráni nagyvárosban az intenzívosztályok telítettek. Szaíd Namaki egészségügyi miniszter a járványügyi helyzet miatt egy újabb kéthetes karantén elrendelését kérvényezte a kormánytól.

Iránt azért is súlyosan érinti a járvány, mert az amerikai szankciók és az azok nyomán előállt gazdasági válság jelentősen megnehezítette a védőoltások beszerzését. Az oltási kampány ezért csak nehezen halad. Eddig a lakosság mindössze négy százalékát immunizálták teljesen a több mint 83 milliós országban.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑