Kazahsztánban ismét szigorú korlátozásokat terveznek bevezetni

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök hétfőn utasítást adott kormányának, hogy a koronavírus-járvány miatt márciustól májusig hatályos szigorú korlátozásokhoz hasonló intézkedéscsomagot készítsen elő a fertőzöttek számának jelentős emelkedése miatt.

Tokajev két napot biztosított a kabinetnek ezek előkészítésére, egyben megrovásban részesített néhány vezető tisztségviselőt, amiért tévesen mérték fel a helyzetet, és túl korán kezdték a korlátozó intézkedések feloldását, ami újabb járványgócok megjelenéséhez vezetett.

“Külföldi megfigyelők szerint Kazahsztánban kritikus a helyzet, kicsúszhat az irányítás alól” – mondta a kazah elnök. Kijelentette, hogy a kormány több karanténtervet és gazdaságtámogató elképzelést is vizsgál.

Tokajev szerint a kormány kudarcot vallott azzal, hogy a lakosságot meggyőzze az egészségügyi óvintézkedések szükségességéről, és sokan gondatlanul viselkedtek, miközben a hatóságok tétlenül nézték ezt. Egyes fertőzéseket nagyszabású rendezvényekhez kötnek, köztük esküvőkhöz, amelyek Kazahsztánban rendszerint több száz embert vonzanak.

“Ők (tisztségviselők) azt mondják, a népünk mentalitása olyan, hogy inkább szórakoznak, minthogy az előírásokat kövessék. De ezek csak kifogások” – hangoztatta az államfő.

Tokajev utasítást adott, hogy a kórházi férőhelyeket egy hónapon belül a felével növeljék meg, fokozzák a koronavírus-tesztelést mobil laboratóriumok segítségével, és rendezkedjenek be arra a 19 milliós lakosú országban, hogy a járvány hosszú ideig fog tartani.

A fertőzöttek száma nagyjából ötezerről több mint 21 ezerre ugrott a korlátozások május közepi feloldása nyomán. Az elhunytak száma szintén robbanásszerűen, 32-ről 183-ra nőtt ez idő alatt.

A nagyobb kazah városok már jelezték, hogy a kórházak tele vannak, ami ahhoz vezetett, hogy több létesítményt, köztük stadionokat tábori kórházakká alakítottak át. A tesztelő központok előtt hosszú sorok kígyóznak, több ezek közül időközben kifutott a szükséges felszerelésekből. A gyógyszertárakban pedig rendkívül megnőtt a kereslet a lázcsillapítókra.

A kezdetben két hónapos karantén erősen megviselte a kazah gazdaságot. Több mint négymillió ember nem dolgozhatott a kijárási tilalom miatt, miközben a lakosság negyede állami segélyre szorult.
A 6,5 milliós lakosságú, szomszédos Kirgizisztánban eddig 5017 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 50-en hunytak el a kórban.

A 33 millió lakosú Üzbegisztánban eddig 8199 az igazolt fertőzöttek és 23 a járvány halálos áldozatainak száma.

A 9 millió lakosú, ugyancsak közép-ázsiai Tádzsikisztánban eddig 5900 az azonosított fertőzöttek és 52 az elhunytak száma.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑