Letartóztattak egy lázadók támogatásával gyanúsított francia állampolgárt a Közép-afrikai Köztársaságban

Letartóztattak egy francia állampolgárt a Közép-afrikai Köztársaságban, akit egy helyi lázadócsoport támogatásával gyanúsítanak – közölte Eric Didier Tambo, az afrikai ország főügyésze kedden.

Tambo beszámolója szerint az 55 éves Juan Remy Quignolot helyi rezidenciáját hétfőn kutatták át a hatóságok, aminek során fegyver- és lőszerkészletet, valamint katonai egyenruhákat találtak. A férfi lakásán közelebbről meg nem határozott összegben valutát is lefoglaltak.

A közösségi médiában megjelent felvételeken Quignolot állítólag Ali Darassa oldalán látható, aki a Szövetség a Békéért a Közép-afrikai Köztársaságban (UPC) nevű lázadó szervezet vezetője.

Az AP amerikai hírügynökség felidézte, hogy a francia állampolgár letartóztatása Párizs és Bangui közti kapcsolatok elhidegülésének hátterében történt, miközben az egykori francia gyarmat Moszkvához igyekszik közeledni. Mindemellett a franciaellenes érzelmek továbbra is erősek az afrikai ország számos pontján.

Ange Maxime Kazagui kormányszóvivő ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy Quignolot nem azért került a hatóságok figyelmének központjába, mert francia.

Quignolot, aki korábban a francia hadseregben szolgált deszantosként, tagadta az ellene felhozott vádakat és azt állította, hogy kiképzőként dolgozik egy bangui székhelyű biztonsági magáncégnél. Ez a vállalat ugyanakkor cáfolta, hogy bármi köze lenne az egykori katonához.

Az UPC a korábbi muszlim lázadószervezet, a Seleka egyik frakciója volt.

A Franciaországtól 1958-ban függetlenné vált Közép-afrikai Köztársaság politikai rendszere ingatag az etnikai és vallási feszültségek miatt. 2013-ban a Seleka lázadószervezet tagjai megbuktatták Francois Bozizét, az ország keresztény elnökét, a keresztény milíciák fegyveresei pedig válaszul megtámadták az országban élő muszlim közösséget.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑