Lezárult a szíriai alkotmányozó bizottság első ülésszaka
2019. 11. 02.
Lezárult a szíriai alkotmányozó bizottság első ülésszaka pénteken Genfben, a damaszkuszi kormány és ellenzék képviselőiből álló 150 fős testületből egy kisebb csoport a svájci városban marad, hogy további tárgyalásokat folytasson – közölte Geir Pedersen, az ENSZ szíriai különmegbízottja.
A világszervezet tisztviselője elmondta, hogy a párbeszéd szerdán a Nemzetek Palotájában ünnepélyes külsőségek között, méltóságteljes és előretekintő módon indult. A tanácskozás a remény jele minden szíriai számára, hogy egy új fejezet nyílhat Szíria történetében – tette hozzá.
Ahmad Kuzbari, a damaszkuszi kormány küldöttségvezetője azt mondta, hogy tárt karokkal fogadják azokat, akik a képviseletük véleményéhez hasonló gondolatokkal állnak elő. Elzárkóznak azonban azoktól, akik eltávolodtak az általuk képviselt nemzeti gondolatoktól.
Hadi al-Bahra, az ellenzék delegációjának feje a bizalom kiépítésének fontosságát hangoztatta, valamint azt, hogy tartós tűzszünet szülessen, engedjék szabadon a foglyokat és találják meg az eltűnteket.
A 150 fős alkotmányozó bizottság kibővített formában csütörtökön és pénteken ült össze két társelnök vezetésével. A találkozó alkalmat adott arra, hogy minden résztvevő nyitóbeszédében előterjessze elképzeléseit az alkotmányozás kérdéseiről, javaslatokat téve a szerkesztőtestületeknek. Az üléseken egyhangúan elfogadták a testület tagjaira vonatkozó magatartási kódexet, továbbá a társelnökök kezdeti eljárásrendjét.
Pedersen megerősítette, hogy a jövő héten, hétfőn az alkotmányozó bizottság szűkebb körben, negyvenöt fővel folytatja munkáját Genfben.
Az alkotmányozó bizottság az ellenzék, a civil társadalom és a kormány képviselőiből áll, mindegyik oldal ötven főt delegált.
Hirado.hu, MTI