Cadmus fordítás Cadmus

Négy és fél napos lesz a munkahét az Egyesült Arab Emírségekben

Az Egyesült Arab Emírségek kormányzati szerveinél ezentúl szombaton és vasárnap lesz szabadnap, hogy ezzel is illeszkedjenek a világ nagyobb részéhez – közölte az Index a Bloombergre hivatkozva.

Kormányzati közlések szerint január 1-jétől négy és fél napos lesz a munkahét az országban. Pénteken, ami az iszlám vallás szent napja, csak a munkaidő felét kell majd ledolgozni.

A Perzsa-öböl államaiban, így például Szaúd-Arábiában is, jelenleg vasárnaptól csütörtökig tart a munkahét. Arról még nem tudni részleteket, hogy a mostani döntés milyen hatással lesz az ország magánszektorának munkarendjére.

 


Az emírségek a közelmúltban számos lépést tett annak érdekében, hogy nyitottabbá tegye a gazdaságát. Lehetővé tették, hogy az állami vállalatok is adhassanak el részvényeikből, és a helyi tőzsde is kezdeményezett lépéseket annak érdekében, hogy növeljék a likviditást és vonzzák a külföldi befektetőket.

Így összhangba kerülünk a nemzetközi piacokkal, és egyszerűbbek lesznek az üzletkötések a nemzetközi cégekkel. Több időnk lesz arra, hogy üzleteket folytassunk a világ többi részével, ami fel fogja pörgetni a kereskedést – mondta Nabil Aljuszuf, a dubaji központú Nemzetközi Tanácsadási Társaság vezető tisztségviselője.

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑