Netanyahu Clintonnal és Trumppal is tárgyal

Benjamin Netanyahu izraeli kormányfő vasárnap találkozik Donald Trump republikánus és Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölttel.

Az izraeli miniszterelnök külön találkozik Trumppal és Clintonnal, mindkettőjükkel New York városában. Az információt több izraeli és amerikai sajtóforrásból megerősítették, s a Clinton-kampány munkatársa is igennel felelt, amikor újságírók erről faggatták.

Netanyahunak ellentmondásos, egyes források szerint kifejezetten feszült volt a viszonya a leköszönő amerikai elnökkel, Barack Obamával, s amikor Obama 2012-ben az újraválasztására készült, Netanjáhú az ellenlábasát, a republikánus Mitt Romney-t támogató nyilatkozatokat tett.

A mostani kampányban azonban nem állt ki nyíltan egyik elnökjelölt mellett sem. Az izraeli–palesztin konfliktus nem volt az amerikai elnökválasztás témája, és egyik elnökjelölt sem jelezte, hogy a kampány idején Izraelbe látogatna. Igaz, Donald Trump eddig már három kampányirodát is nyitott Izraelben, és a megszállt ciszjordániai palesztin területeken élő telepesek is mellette kampányolnak.

Hillary mellett az izraeliek

Az Izraelben készült felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy az izraeliek többsége Hillary Clintont látná szívesebben a Fehér Házban. Az egyik, még szeptember elején készült izraeli közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 43 százaléka Clintont támogatja, míg csupán 34 százalékuk bízik Donald Trumpban.

Hillary Clinton a palesztin–izraeli konfliktus megoldására az úgynevezett kétállami megoldást támogatja, vagyis az önálló és biztonságos Izraelt és mellette az önálló és biztonságos palesztin államot. Donald Trump elképzeléseiről egyelőre nem sokat tudni. Sokáig semlegesnek mondta magát, kijelentve, hogy ez az álláspont segíthet a két félnek a tárgyalások tető alá hozásában, végső soron a békemegállapodásban. Aztán – még márciusban egy rendezvényen – leszögezte: a palesztinoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük, mert „tudniuk kell, hogy az Egyesült Államok és Izrael közötti kapcsolat abszolút és teljesen megbonthatatlan”.

Orientalista.hu – MTI

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑