Cadmus fordítás Cadmus

Oroszország külföldi ügynöknek nyilvánította a volt moszkvai főrabbit

2023. 07. 03.

Az orosz igazságügyi minisztérium külföldi ügynöknek nyilvánította Pinchas Goldschmidt volt moszkvai főrabbit – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.

Goldschmidt tavaly, az Ukrajna elleni orosz offenzíva megindítása után két héttel elhagyta Oroszországot, és távozásra szólította fel az ott élő zsidókat is.

Az orosz igazságügyi minisztérium a TASZSZ hírügynökség szerint azzal indokolta döntését, hogy “Goldschmidt hamis információkat terjesztett Oroszország állami hatóságainak döntéseiről és politikájáról”, valamint “ellenezte az ukrajnai különleges katonai műveletet”.

Goldschmidt a The Guardian című lapnak januárban úgy nyilatkozott, hogy “ha visszatekintünk az orosz történelemre, azt látjuk, hogy amikor a politikai rendszer veszélybe került, akkor a kormány megpróbálta a zsidó közösség felé fordítani a tömegek haragját és elégedetlenségét”.

A volt főrabbi úgy vélekedett, hogy Oroszország Ukrajna elleni inváziója nyomán hasonló helyzet kezd kialakulni, és az orosz zsidók számára a távozás a legjobb megoldás.

A svájci születésű Goldschmidt 1993 óta volt a moszkvai zsidó közösség főrabbija. 2022 márciusában távozott Moszkvából, majd néhány hónappal később lemondott hivataláról.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑