Putyin barbár bűncselekménynek nevezte a kazanyi iskolai lövöldözést

Szörnyű tragédiának és barbár bűncselekménynek nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a május 11-én Kazany egyik iskolájában történt halálos lövöldözést.

“Azzal a tragédiával kezdjük, amely nemrég történt Kazanyban. Mint tudják, két napja szörnyű tragédia történt. A 175-ös számú gimnázium tanárjai és az ott tanuló gyerekek voltak ennek a barbár bűncselekménynek az áldozatai” – hangsúlyozta Putyin a csütörtöki kormányülés megnyitásakor.

Az elnök és a kabinet tagjai egyperces néma csenddel emlékeztek meg az áldozatokról.

“Ismételten mélységes részvétemet nyilvánítom a halottak hozzátartozóinak, a családoknak, amelyek a legdrágábbat, a gyerekeket, unokákat és szeretteiket veszítették el” – mondta az orosz elnök.

Hangsúlyozta, hogy az érintett családok minden szükséges támogatást és segítséget megkapnak.
“Amit különösen szeretnék kiemelni: a tanárok és a gimnázium dolgozói a kritikus helyzetben hősiesen és a lehető legteljesebb mértékben professzionálisan viselkedtek.

A gyerekeket úgy mentették, mintha a sajátjaik volnának, testükkel védve őket, ahogy ezt az egészen fiatal angoltanárnő, Elvira Ignatjeva is tette életét áldozva diákjaiért” – mondta Putyin.

Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is vannak hiányosságok az oktatási intézmények biztonságát illetően. Utasítást adott ezért a kormánynak, hogy dolgozzon ki egységes országos rendszert ezeknek az intézményeknek a védelmére, különösen ami a biztonsági intézkedéseket és a terrorista támadásokkal szembeni védelmet illeti.

Megjegyezte, hogy jelenleg számos biztonsági kérdést a helyi hatóságok, valamint maguk az iskolák szabályoznak.
A 175-ös számú kazanyi iskola volt diákja, Ilnaz Galjavijev kedden automata fegyverből nyitott tüzet az oktatási intézményben. A golyózáporban kilenc ember, köztük hét gyerek vesztette életét.

Huszonhárman, benne húsz gyerekkel megsebesültek. A bűncselekmény idején az épületben több mint 700 diák és az iskola mintegy 70 munkatársa tartózkodott, köztük több mint 50 tanár.

A nyomozók szerint a gyilkos egy házi készítésű robbanószerkezetet is elhelyezett az épület első emeletén, amely az egyik szemtanú szerint a támadást megelőzően felrobbant.

Galjavijevet elfogták és vizsgálati őrizetbe helyezték. A több ember sérelmére elkövetett emberöléssel vádolt férfi beismerte bűnösségét a bírósági meghallgatáson.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑