Cadmus fordítás Cadmus

Putyin szerint lehetséges, hogy a tálibokat eltávolítsák a terrorszervezetek listájáról

 

Az orosz elnök szerint elképzelhető, hogy egy ponton eltávolítják a szervezetet a terrorlistáról, azonban ezt ENSZ szinten kell végrehajtani.

Az Afganisztánt saját uralmuk alá hajtó Talibán továbbra is terrorszervezetként van kezelve globálisan, amely részben hozzájárul ahhoz, hogy eddig nem nagyon akarták elismerni kormányukat legitimként.

Ehhez több fontos lépést is kellene tenni a szervezetnek, többek között a kisebbségek és a nők jogainak biztosítása terén. Vlagyimir Putyin szerint viszont lehetséges, hogy el tudják távolítani a jövőben a szervezetet a terrorszerveztek listájáról:

„Mindannyian azt várjuk, hogy a tálibok, akik minden kétséget kizáróan már Afganisztán urai, biztosítani fogják, hogy pozitív irányban fejlődik az ország. Megfontoljuk a jövőben, hogy levegyük a terrorszerveztek listájáról őket, szerintem egyre közelebb jutunk ehhez”

„Oroszország célja, hogy ebbe az irányba tegyünk lépéseket. Ezeket a döntéseket azonban ugyanolyan procedúra kereti között kell meghozni, mint amivel felvettük őket a terrorszervezetek listájára” – idézte a FARS hírügynökség.

A teljes cikket itt olvashatják el.

Liner.hu

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑