Cadmus fordítás Cadmus

Súlyos jogsértésekről számolt be az ENSZ a mianmari választások előtt

2020. 09. 15.

Újabb, emberiesség elleni lehetséges bűncselekmények, a kisebbségi szavazók hátrányos megkülönböztetése és a civil társadalommal szembeni fellépés jellemzi az általános választásokat megelőző időszakot Mianmarban – közölte hétfőn Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

“A novemberi választások nagyszerű lehetőséget jelentenek minden párt számára, hogy bebizonyíthassák eltökéltségüket a demokratikus normák iránt. A jelenlegi helyzet azonban kiábrándító” – mondta Bachelet az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, Genfben. Fokozódott a gyilkosságok száma számos etnikai csoport – köztük az arakánok vagy a rohingják közösségének – tagjai ellen, akik közül sokat elüldöznek otthonaikból, önkényesen letartóztatnak, megkínoznak, és elpusztítják javaikat – közölte.

“Egyes esetekben látszólag válogatás nélkül támadták őket, ami további háborús bűncselekményeknek vagy akár emberiesség elleni bűncselekményeknek minősülhet” – mondta a világszervezet emberi jogi főbiztosa. Bachelet ennek bizonyítására megemlítette a nyugat-mianmari Arakán államban felgyújtott területeket, valamint a rohingja települések neveinek eltávolítását a hivatalos térképekről. Az ilyen cselekmények megakadályozhatják az elüldözött rohingjákat abban, hogy visszatérhessenek otthonaikba – figyelmeztetett az ENSZ-fobiztos.

A buddhista többségű Mianmarból több mint 700 ezer kisebbségi – iszlám vallású – rohingja menekült át a szomszédos Bangladesbe, miután a hadsereg 2017 augusztusában tisztogató műveletbe kezdett azt követően, hogy rohingja felkelők mianmari biztonsági állásokat támadtak meg. A mianmari hadsereg műveletét ENSZ-képviselők a “népirtás jegyeit magán viselő etnikai tisztogatásnak” minősítették. A mianmari kormány tagadta, hogy a biztonsági erők tömeges nemi erőszakokat és gyilkosságokat követtek el, illetve lakóházak ezreit gyújtották fel.

A rohingják túlnyomó többségét megfosztották attól a jogától is, hogy szavazzon, és indulhasson a választáson. Bachelet a választásra tekintettel aggodalmát fejezte ki a jogvédők, újságírók és azok üldöztetése miatt is, akik bírálják a kormányt vagy a jelentős hatalmi tényezőnek számító hadsereget.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑